Ne biciklizz, basszus! Má’ megin’ túltolod! – avagy, hogyan nácult el megfelelési kényszerből a KDNP

Mielőtt bármiről szót ejtenék, szeretnék valamit tisztázni. Csak hogy a kiindulási pontnál már minden világos legyen. Tehát: a KDNP sok mindentől távol áll, de három dologhoz egészen biztos nincs köze – a kereszténységhez, a demokráciához és a néphez. (Na jó, a fideszesek meg se nem fiatalok, se nem demokraták. Szóval, van ez így.)

A kereszténység nevében tagadják meg Krisztus alapvető tanításait;

álszent, szemforgató módon ájtatoskodnak, miközben annyit harácsolnak össze a mások által megkeresett közpénzből, amennyit nem szégyellnek (és szégyenérzet egy csöpp sincs bennük) amit aztán urizálva szórnak elképesztő luxusra; az elesettekbe belerúgnak, ahol csak lehet, a rászorulókat leköpik és megalázzák; rasszista kirekesztő igyekezetüket „szeretetteljes szegregációnak” hívják (a fából vaskarika kutyafasza ehhez a kifejezéshez képest).

Egy autokrácia elvtelen kiszolgálói, akik mindent megtesznek gyors meggazdagodásuk érdekében és magasan mások fölött állóknak képzelik magukat (pedig a bokájáig nem érnek Ági néninek az Érdi úti iskola hajdani portásának, aki ha maradt pluszban egy kifli meg egy iskolatej, akkor is a kezembe nyomta, ha tudta, hogy nem vagyok befizetve), új uralkodóosztályként egy bolsevista szerkezetben épülő, fasisztoid diktatúrában.

Szabadszemmel nem látható tagságú, mikroszkopikus pártként,

állandóan a méreteinek bizonygatásával van elfoglalva és igyekszik mindig rátaposni másokra, hátha úgy nagyobbnak tűnik. A tagság tehát nem tömöríti a népet (a tisztségviselőkön és képviselőkön kívül, maximum a rokonaik közül kószál néhány arra), ők maguk viszont határozottan elkülönítik magukat a néptől, kriminalizálják a szegénységet, ellehetetlenítik a normális oktatást, a normális egészségügyi ellátást pedig a saját privilégiumukként kezelik. Párt. Az, b’meg! Be van jegyezve.

No, most, hogy az alaphelyzetet tisztáztuk (még ha nem is mentünk bele olyan érdekes részletkérdésekbe, hogy vajon mi okozhatja, hogy e pártba belépve, már ifjan demenssé válik, aki bármilyen pozícióba kerül), ideje rátérnünk, hogy kerültek az ún. „kereszténydemokraták” a szélsőjobbtól is jobbra a politikai palettán. Ahogy a nagyobbik kormánypárt egyre-másra használja a fasisztáktól és a náciktól kölcsönvett, a harmincas-negyvenes években már „jól bevált” módszereket (mint például a nemzeti konzultációt, amit Hitler annak idején a népszavazás megszüntetésére talált ki), úgy feszíti a törpepárt picuri mellkasát egyre jobban a teljesítési kényszer, a megfelelési vágy. És ahogy az már ilyenkor lenni szokott, akkorát akar… (megpróbálok nem vulgáris lenni, bár úgy sokkal kevésbé kifejező) szóval, annyira erőlködik, hogy nagyot szellentsen, hogy a végén összecsinálja magát.

Enyhén szólva is túlteljesít.

Most éppen a megbélyegzéssel. Matricákkal jelölik meg az épületeket, ahol civil szervezetek dolgoznak. Mint a nácik és a nyilasok jelöltek meg épületeket, jól láthatóan felfestett Dávid-csillaggal és felirattal: „zsidó üzlet”, vagy csak szimplán „jude”. Stílszerűen, sajátos ízlésüket illusztrálva, egy valamikori csillagosházat is sikerült ismét megjelölni. (Igaz, kicsit megint túltolták a biciklit, ugyanis a magyar államtól menedékjogot kapott menekültek integrálódását segítő civilekre támadtak.)

Újra megjelennek a jelek a falakon.

Kíváncsi vagyok, hogy a szélsőjobbossá avanzsált KDNP mikor kezdi felgyújtani az épületeket, összeveretni a jótékonysági szervezetek vezetőit, esetleg könyvekből máglyát rakni…

(Láng Balázs)