[Hat évvel ezelőtt] olvasom, hogy húsz percig kellett Orbán Viktort vigasztalni a hollandok elleni meccs után, és elborzadok. Mert mikor is kell hosszan vigasztalni valakit? Ha nagy csalódás érte. Ha nagyon számított valamire, de az nem jött be.
Az akarat és a pofára esés
Van egy miniszterelnök, aki föltehetően ért a focihoz, hiszen nem csak sok mérkőzést látott életében, hanem maga is kergette a labdát. Ha pedig ért a focihoz, akkor pontosan tisztában kell lennie a holland és a magyar válogatott közti különbséggel, nem érheti váratlanul a 4:1-es vereség. Ezzel a tudással legfeljebb rosszkedvű lehetne és szomorú, hogy ilyen gyenge a magyar csapat.
Csalódott csak akkor lehet, ha elhitte vágyálmát: a mai magyar csapatnak van rá esélye, hogy megverje a hollandokat. Ha azt hiszi, hogy csak akarnia kell, és minden úgy lesz, ahogy szeretné. Ehhez olyan erős hit kell, és a valóság oly mértékű figyelmen kívül hagyása, ami már önveszélyes. Ha pedig még hatalma is van az illetőnek, akkor közveszélyes.
Borzadály, hogy egy ilyen ember kezében van az ország.
