Tech - Tudomány
Újra élhetnek dinók a Földön?
Dr. Jack Horner paleontológus jóslata alapján az elkövetkezendő öt évben simán van rá esélyünk, hogy – a genetikának hála – a Jurassic Park világa a való életben is megelevenedjen. Horner és a Jurassic Park-filmek tanácsadója, bizonyos Dr. Alan Grant egy hete jelentették be, hogy tudóscsapatukkal együtt egy új dinófaj előállításán dolgoznak.
Hosszú évekkel ezelőtt, amikor Grant elkezdett együtt dolgozni Steven Spielberggel, még az volt az általános nézet, hogy a dinoszauruszok feltámasztása csakis a genetikai kódok ősi szálainak megérintésével lehetséges. Amióta azonban megállapították, hogy a DNS idővel lebomlik, a feltételezést elvetették, és már csupán fikcióként tarthatják életben. Horner pedig évek hosszú munkájával azóta arra a felismerésre jutott, hogy
a dinoszauruszok létrehozásának a legkézenfekvőbb módja az evolúció megfordítása lehet.
Vallja, hogy az ősi maradványok helyett olyan állatokat kell vizsgálni, amelyek még rendelkeznek a dinoszauruszok őskori genetikai markereivel. Bizonyos átalakításokkal ugyanis el lehet érni, hogy az adott faj genetikája visszatérhessen az ősi gyökereihez, így lehet például egy csirkéből ijesztő csirkeszaurusz.
Mivel a csirkék konkrétan dinoszauruszok, egy kicsit kell csak változtatnunk a genetikájukon ahhoz, hogy ismét úgy nézzenek ki, mint az őseik – mondja Horner.
A két faj között három lényeges evolúciós változás figyelhető meg: a dinoszauruszoknak hosszú farkuk, lábuk és kezük volt, amelyek az evolúció során teljesen átalakultak. A farok elcsökevényesedett, a kezekből szárnyak lettek, a velociraptorokra jellemző állkapocs és orr helyett pedig kialakult a csőr.
Hornerék a megfelelő genetikai kapcsolók stimulálásával akarják elérni, hogy a madarak ismét az őseik külső jegyeit viseljék, amire szerintük meg is van az esélyük a közeljövőben.
Pár héttel ezelőtt a Harvad és a Yale Egyetem munkatársai visszamodellezéssel átalakították egy madár csőrét dinoszauruszorrá, ami a paleontológus szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a tervei megvalósíthatók és működőképesek lehetnek.
(Forrás: Velvet)
Talán egy dinoszaurusz viszonylag friss tetemét találták meg Indiában
Szerző
Friss
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport