Ez a nap
Bizalmat kapott a szejmben az új lengyel kormány
Az ellenzék látszatváltozásnak nevezte a lengyel kormány átalakítását. Januárban a most már Morawiecki vezette kabinet újabb átalakítása várható.
Bizalmat kapott a Mateusz Morawiecki vezette kabinet a lengyel szejmben kedd éjjel, a szavazást megelőző vitában az ellenzéki képviselők látszatváltozásnak nevezték a Beata Szydlo lemondását követő miniszterelnök-váltást, a kormánypárt pedig a januárban esedékes mélyreható kormányátalakítást jelentett be.
A 460 fős parlamentben 243 képviselő szavazott a Morawiecki vezette kormányra. 25-en nem voltak jelen, 192-en nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott. A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) a szejmben a kormány jóváhagyásához szükséges abszolút többséget biztosító 237 mandátummal rendelkezik.
Az ellenzék közölte: nem dől be a látszólagos új nyitásnak
Ryszard Terlecki, a PiS soraiból megválasztott alsóházi alelnök megerősítette a korábbi bejelentéseket, miszerint a Morawiecki vezette kabinet összetétele januárban megváltozik, és a gazdaság fejlesztésére összpontosul. A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform frakcióvezetője viszont leszögezte: „nem dől be a látszólagos új nyitásnak”, Morawiecki „európaiságának vagy liberalizmusának”, hiszen az új kormányfő a PiS elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel együtt már két év óta „alattomos diktatúrát” vezet be.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…