Ez a nap
A szocialisták a dolgozó emberek érdekeit védik
Az MSZP folyamatosan egyeztetett a munkavállalók érdekképviseleti vezetőivel, több szinten is. Most a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a MASZSZ elnökével, Kordás Lászlóval találkozott dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.
A cafeteria leépítése több tízezres jövedelemcsökkenést jelent
A szocialisták hetek óta tiltakoznak, módosító indítványokat nyújtanak be a munkavállalók érdekében, hogy újabb sérelmüket megakadályozzák. Kifogásolják, hogy a kormány leépíti a cafeteria rendszerét, ami miatt havonta több tízezer forinttal kevesebbet kapnak majd a munkavállalók. Ráadásul eközben a kabinet ötmillió forintra kívánja emelni egyes miniszterek fizetését.
Mindenki veszít – kivéve a fideszes hatalom gyakorlóit
A jövő évi adótörvény javaslata szerint számos béren kívüli juttatás kedvezményes adózása megszűnik. Ebbe a körbe tartozik az étkezési utalvány-, a helyi bérletek-, az iskolakezdés-, az egészség- és nyugdíjbiztosítási pénztárak támogatása, továbbá a százezer forintos, készpénzben adott támogatás lehetősége is. Az intézkedés kárvallottjai a munkavállalók, a közszférában dolgozók, a kisvállalkozók és „kényszervállalkozók”, illetve a kultúra és a turizmus egyes ágazatai lesznek. S megmaradna a közszférában dolgozók hátrányos megkülönböztetése is. Szinte mindenki csak veszít ezen a fideszes intézkedésen, kivéve a fideszes hatalom gyakorlói.
A szocialisták támogatják a sztrájkot és a tüntetést is
Az MSZP támogatja a munkavállalók érdekvédelmi harcát és a szakszervezeteik törekvéseit. A szocialista párt programjában kiemelt szerepet kaptak a dolgozói jogok, egy új – a szakszervezetekkel előzetesen egyeztetett – Munkatörvénykönyve, és a fizetések folyamatos emelése.
Baloldali pártként természetes szövetségesek a magyar dolgozók érdekében most is, s ha demonstrációkra kerül sor a szakszervezetek részéről, úgy azt minden szempontból jogos és támogatandó eszköznek tartják.
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban