Banánköztársaság
Gyerekeink védelmében – Még 42 nap a tanév kezdetéig
Itt a nyár, a vakáció, az óvodai, iskolai szünet időszaka. Talán még időben írok, az illetékeseknek lesz idejük megvizsgálni, talán még bizottságot is létrehozni a megoldásra. Ki tudja, még az is elfordulhat, hogy szerény felvetésem meghallgatásra talál. Felelőtlen városvezetés.
Cseppben a tenger
Debrecenben, a Jánosi utcában élek, így a tanévben szinte minden nap látom, megélem, hogy gyermekeink, az őket kísérő szülők, nagyszülők milyen veszélynek vannak kitéve a Csapókerti Általános Iskola és a Mesekert Óvoda környékén.
Aki járt már felénk tudja, hogy a reggeli órákban és délután négy és öt óra között szinte nem lehet közlekedni. Az utca keskeny, ennek ellenére kétsávos, rengetegen használják menekülő útnak is. Gyakori, hogy az autó sor, az utca végén áll. Ráadásul az út minősége enyhén szólva is hagy kívánnivalót maga után. A pár évvel ezelőtti felújítást igen nagyvonalúan, és anyag takarékosan végezhették el. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az út szélén egyes helyeken tekintélyes mélyedések találhatók. Az pedig a városvezetés is tudja, hogy 30 kilométeres sebességkorlátozás betartása csak egy szép álom.
Nos, gyermekeink ilyen körülmények között próbálnak közlekedni. A Mátyás király utca felé élők számára a templom előtt található felfestett gyalogátkelő, azonban akik a Jánosi utcában és a környékén laknak sokszor az autók között szlalomozva próbálnak átjutni a túloldalra. A biztonságot adó gyalogátkelőre , a gyermekekre figyelmeztető, villogó lámpa felszerelésére eddig valahogy nem jutott pénz.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig megúsztuk tragédia nélkül
Valószínűleg a debreceni városvezetők gyermekei nem a Jánosi utcai iskolába, óvodába járnak, hisz” akkor maguk is szembesülnének a napi életveszéllyel. Eddig még szerencsére nem történt tragédia, de ez nem lehet magyarázat arra a felelőtlenségre,hogy egy ilyen forgalmas környéken az önkormányzat nem gondoskodott a biztonságos közlekedés elemi feltételeiről.
Szeptember 3-ig, a tanév kezdetéig még 42 nap van. Ennyi időnek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy a mostani áldatlan állapotot az illetékesek megszüntessék. Spórolják ki a város költségvetéséből a szükséges összeget. Talán nem vágja földhöz Debrecent egy lámpás gyalogátkelő létesítése. Láttam már ennél nagyobb pazarlást az ország második legnagyobb lélekszámú településén.
Nem vagyok közlekedési szakember, egyszerű magyar állampolgárként azonban úgy érzem, hogy muszáj megszólalni közügyekben, mindannyiunk érdekében. Ne felejtsük el, szeptembertől ismét több száz gyermek közlekedik a környező utcákban, közös felelősségünk, hogy mindezt biztonságban tehessék.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik