Connect with us

Banánköztársaság

Soros György születésnapjára

Megosztás

A maga módján „köszöntötte” persze a gyomorforgatóan undorító Fidesz-uralom – például ifjabb Lomnici Zoltán „alkotmányjogász” is.

Megosztás

A maga módján „köszöntötte” persze a gyomorforgatóan undorító Fidesz-uralom – például ifjabb Lomnici Zoltán „alkotmányjogász” is. Megszólalásának ürügye ezúttal a svéd nagykövet időzített nyilatkozata volt.

Születésnap ide vagy oda

A Fidesz évek hosszú sora óta „köszönti”, mégpedig naponta vagy naponta többször is Soros Györgyöt. Ebben „alkotó módon” vesz részt az MTI, a „közmédia”, a „magánmédia”, a Fidesz „politikusainak” és haszonleső nyaloncainak visszataszító serege.

Magyarországon olyan kiszámított aljassággal és primitívséggel évtizedek óta nem gyaláztak senkit úgy, ahogy azt a Fidesz-maffia Sorossal teszi. És olyan sikerrel sem.

Rablott közpénzből űzött Soros-kampány

Minden bizonnyal vannak mozdíthatatlanul korlátolt és nagyon buta, könnyen uszítható emberek – de a gyűlölködők többsége nem ilyen, nem lehet ilyen.

Ember, emberek sokasága nem lehet annyira hülye, amennyire az a hosszú évek óta tartó, rablott közpénzből űzött Soros-kampányból kitűnnék: a valóban hülye embereket sosem jellemezte olyan „állati” vadság, amely az uszuló horda sajátja.

Azok, akik ezt teszik az országgal, tudják, mit csinálnak – ismerik a maguk embereit. Bár mintha az utóbbi időben már kannibáli dühvel egymást marnák, ennék…

Szemforgató, pofátlan, ám végül is nevetséges

A Fidesz-maffia az újra és újra megfogalmazódó – bár a nyilvánvaló tényhez képest távolról sem általánosan és a szükséges erővel, eréllyel hangoztatott – antiszemitizmus-vádat megjátszott méltatlankodással utasítja vissza. „Mindenki tudja, hogy Orbániában zéró tolerancia van, felújítják a zsidó temetőket, virágzik a zsidó kultúra…” „Orbániában nem támadnak zsidókra, nem ölik őket, mint…”

A szemforgató, pofátlan, ám végül is nevetséges, színészkedő „fölháborodásra” nem érdemes sok szót vesztegetni: a Soros-hecckampány – éppen hecckampány mivoltában – akkor is antiszemita indulatokra játszó mocskos uszítás, ha maga a gyalázott piréz származású  volna…

Hosszú évek óta műveli ezt a mindannyiunkat megszégyenítő uszítást Orbán és bandája – de persze nem előzmények nélkül.

A sorosozásban az a „zseniális”, hogy helyettesíti vagy inkább fölidézi a korábbi áldozatokat: írókat, színészeket, filozófusokat, zenészeket és más „nemzetellenesnek” mondott embereket: tuggyuk, kik vannak Soros pártján… És egész nemzetközi összeesküvés van mögöttük..!

Így lesz az egész egységes folyamattá.

Ha ebbe belegondolunk, akkor ki kell mondanunk: a Fidesz-uralmat kezdettől – tehát 1998-tól – államilag űzött, hol nyíltabb, hol rejtettebb, de állandó, és immár évek óta csúcsra járatott antiszemita uszítás jellemzi.

Meg persze zsidó temetők fölújítása…

És ha ebbe belegondolunk, azt is ki kell mondanunk: szégyenletesen gyenge az ellenreakció! És egyáltalán: önmagában ez a tény elég volna ahhoz, hogy a Fidesz-maffia itthon és külföldön egyaránt szalonképtelen legyen!

Hiszen elszigetelt a banda: Azerbajdzsánba stb. jár népszerűséget koldulni – de akkor is… Például a Néppárt „stratégiája” hozzásegítheti Orbánt az általa vizionált 2019-es változások megvalósulásához.

Ki tudja, meddig folytatja még a Fidesz a hecckampányt

A hecckampányok végtelenített sorát. Ki látja, mi lesz az eredménye annak az ocsmány kultúrkampfnak, amelyet a „kormány” a maga terrormédiájában indított el… Annak a kultúrkampfnak, amely folytatása, felújítása, magasabb szintre emelése  a korábbi hecckampányoknak. Lesz-e valamikor tömeges tiltakozás, mint a lengyeleknél vagy a románoknál…

Nem tudni. Soros György azonban – miközben „nagy testével vizeinkben úszkálva ragadozóként viselkedik” (…) – él és tevékenykedik. Nézeteit, „terveit” közreadja – nem kéri hozzá a Fidesz jóváhagyását… Vannak helyek és emberek, ahol és akik azokat korrekt módon megvitatják.

Magyarország, sajnos, nem ilyen hely. De nem lesz ez mindig így. Talán nem is lesz ez sokáig így…

 

Soros György büszke az ellenségeire

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük