Gábor György: Az Új numerus clausus nem a zsidókat érinti csupán, hanem minden gondolkodó és alkotó embert

Nem az a legnagyobb bűnük, hogy elloptak mindent, amit csak lehetett, s vitték azt is, amit nem lehetett. Tragédia, de az anyagi pusztítást az ország akár egy évtized alatt is kiheverhetné, igaz – amióta az eszemet tudom, így megy ez ebben az országban – megint ráment néhány évünk, évtizedünk nekünk is, az utánunk következőknek is, már persze azoknak, akik voltunk olyan hülyék, hogy maradtunk.

Nem is az a legnagyobb bűnük, csak sima hazaárulás,

hogy idegen érdekeknek és titkosszolgálatoknak árusították ki az országot. Ez sem új, ez is így megy azóta, amióta az eszemet tudom. Ezt már nehezebben fogja kiheverni az ország: az idegen beágyazottság, az összefonódó kapcsolatok, a nemzeti érdekekre való hivatkozás okán fel nem tárt ügynöki tevékenységek, a zsarolhatóság és az ügynökök reaktiválása hosszú-hosszú évtizedekre kiható konstans ebben a világban.

A legeslegnagyobb bűnük,

a legaljasabb és a leginkább megbocsáthatatlan, az a szellemi tatárdúlás, amit majd maguk mögött hagynak valamikor. Mert a mentalitásban okozott kár nem egy-két évtized alatt reparálható valami – ahogy ezt a mentalitástörténet pontosan leírta -, hanem generációkon átívelő állandóság, longue durée, hosszú időtartam.
Lerohasztott kórházakat valamikor rendbe lehet hozni, de a kiirtott szellemet, meggyalázott tudást, lezüllesztett kultúrát nem lehet feltámasztani, a hiány pótolhatatlan, az üresség nem lesz bevilágítható, hiszen nincs ott semmi.

Új numerus clausus,

amely most nem a zsidókat érinti csupán, hanem minden gondolkodó és alkotó embert. Az egész oktatási rendszert ellehetetlenítő indoktrináció, a gimnáziumi férőhelyek radikális leszűkítése, a tankötelezettség 16 évre történő csökkentése, az egyetemi autonómiák, az oktatási- és diszciplina-szabadság hatalmi megszüntetése, egyetemek ellehetetlenítése, országból való elűzése, az MTA és vele a magyar tudományos élet totális szétverése, a lapok és folyóiratok elpusztítása egy olyan országban, ahol mindig is hagyományosan meghatározónak számított a lap- és folyóirat-kultúra, a színházi világ megnyomorítása, az újságíró szakma megvásárolhatóvá történő lezüllesztése, s közben azoknak a tehetségtelen és dilettáns szellemi verőlegényeknek a szabadjára engedése, akik hangos huj, huj kiáltásokkal lenyilazzák mindazokat, akik jobbak és tehetségesebbek náluk.

És ott vannak még a kollaborálók,

azok, akik így meg úgy megideologizálva és öröknek remélve a zsarnokságot, földi juttatásokért cserébe árusítják ki a lelkeket és az ethoszt, mert itt minden eladó és minden áruba bocsátható. Az ocsmányság kitartottjai és kitartói.

Persze ez is így volt mindig, amióta az eszemet tudom.