Connect with us

Ez a nap

Az NVB elutasította a Momentum kifogását is a kormányzati plakátokkal kapcsolatban

Megosztás

A DK után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

plakat-soros-juncker
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

Elutasítás – érdemi vizsgálat nélkül

A Momentum – hasonlóan a DK-hoz – a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is ábrázoló kormányzati hirdetések miatt fordult az NVB-hez, és kérte, a testület állapítsa meg, hogy a kormány megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

Az NVB azonban keddi ülésén egyhangú döntéssel érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kifogást. A NVB határozatában megismételte a DK kifogásának elbírálásánál már leírtakat, vagyis a kifogás a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolja, a testületnek ezért nincs hatásköre a megítélésére. A választási bizottságok ugyanis a kampánytevékenységet kizárólag kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az EP-választás esetében április 6. – a szavazás befejezéséig tart. Az NVB ezen érvelését a DK ügyében a Kúria már megerősítette.

Az NVB a kifogást elutasította

A Momentum kifogásának érdemi vizsgálat nélküli elutasítását az NVB szerint az is indokolta, hogy a párt még nem vetette magát nyilvántartásba a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, így nem jogosult kifogás benyújtására. Továbbá a kifogásban megjelölt székhely nem egyezett a bírósági nyilvántartásban szereplővel, és a kifogás benyújtására meghatalmazást adó személy már nem törvényes képviselője a pártnak.

Az NVB ezek alapján a kifogást elutasította. A határozat nem jogerős, ellene három napon belül a Kúriához lehet fordulni.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Mutatják, hogy mindenki megértse! – Klip arról, hogy miért kamu a nemzeti plakátkampány

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük