Itt a sok éves ellenzéki tökölés eredménye

Az Orbán-beszéden nincs mit elemezni, ugyanolyan megfáradt, összevissza csúsztató volt, mint aki mondta. Az ellenzék össznépi tüntetése már több szót érdemel. Persze lehet, hogy a többség elintézi egy kézlegyintéssel, mondván: „csak egy újabb csalódás”.

Rögzítsük a tényt!

Hogy Orbán mibe fáradt bele, jól tudjuk, hiszen a szemünk előtt építette fel közel harminc év alatt a diktatúráját. Eközben pedig bejárta azt a hosszú utat, ami a liberalizmustól a szélsőjobbig, és kitudja, talán még azon túl is tart. Nem is csoda, hogy mire felépült a vára, elefántcsont toronnyá vált, amiből képtelen és persze nem is kar a lakója kitörni. Hagyjuk a képesbeszédet! Orbánt semmi nem érdekli, csak a neki tejelő oligarchái, és egyre inkább éli a vén királyok sokszor nagyon is kártékony életét.
A nagy kérdés ezzel szemben az, hogy mibe fáradt bele az ellenzék és vele együtt a nemzet? Senki ne mondja nekem, hogy a reménytelenségbe!  Ha akarnák, már régen csak egy rossz álom lenne Orbán és a NER-lovagok tündöklése.

Közös színpadon, de hogy?

Szinte mindenki sokat várt a március 15-i közös tüntetésről, aki nem, az meg direkt nem szólt, hiszen senki nem veszi örömmel magára a rossz hír hozója hálátlan szerepét. Aztán amikor kiderült, hogy 20, azaz húsz felszólaló lesz, már borítékolható volt a bukás. Még a „vén Duna” is csodálkozott azon a sok közhelyen, amit elpuffogtattak a felszólalók, azokkal terhelve, (idézzük a program müezzinjét)
„30-40 ezer, de lehet, hogy 10 is megvan embert”
aki még hitt a hívószónak és oda ment. Tehát nem százezrek tolongtak ott, csak szépecskén a legelszántóbbak, és ez az igazi tragédia, hogy az úgynevezett ellenzék addig-aggig tökölt az elmúlt közel egy évtizedben, ameddig sikerült végkép elhiteltelenítenie magát.

Három beszéd

A húsz megszólalásból talán ha három volt izgalmas, a legjobbról a legvégén, kezdjük tehát Hadházy Ákossal, aki sokadszor ostorozta, méghozzá joggal a nemzetet, de mondandója neki is az igen fontos monomániája, az európai ügyészséghez csatlakozás körül forgott. A független képviselő nagyon szimpatikusan, de erre az egyetlen ügyre tette fel az életét és ez az, amiért – képzavarral élve – lelki szőrcsuhában járja a magyar ugart. Márki-Zay Péter sem mondott semmi újat, és azt is a maga megszokott, a szürke minden árnyalatát bejátszó, kenetteljes modorában.
A legjobb, legösszeszedetteb beszédet Dobrev Klára, a DK Európa parlamenti listavezetője mondta. Érthetetlen, hogy egy nappal később miért nincs fent a párt weboldalán, pedig fontos beszéd volt.
Ha a szervezők némi önmegtartóztatást megkövetelve – ami ne feledjük, minden együttműködés fontos alapköve – ahelyett, hogy kiállnak beszélni, csendben Dobrev mögött állva a színpadon jelzik összetartozásukat, sokkal erősebb üzenetet küldtek volna, mint így. Persze tudom én, a politikus egyik ismérve az exhibicionizmus, de néha látványosabb a háttérbehúzódás, mint a tülekedés.

A tegnapi ego-harcból alighanem két igazi emlék marad meg

Az egyik ilyen Dobrev Klára beszéde, a másik pedig Széll Bernadett „nem beszéde”, ő átadta a lehetőséget, mert érezte, hogy a tömeges felszólalás kontraproduktív. Széll a rendezvényt követően is csak a Kossuth térre ment el, ahol kitűzték az Országház bejáratára az új 12 pontot. Az MTVA Kunigunda utcai székházához már nem tartott harcostársával, Hadházy Ákossal. A képviselőnő inkább választotta az úgynevezett politikai aprómunkát és a devizakárosultak képviselőivel beszélt – értesült az index.

Társadalmi depresszió?

Mi sem mutatja jobban a társadalom mentális állapotát, hogy elmaradtak az elmúlt év végén megszokott demonstrációt záró fővárosi bóklászások, most mindenki csendben haza ment otthon elégedetlenkedni.

Más a szerzőtől