Ez a nap
Új vezérigazgatót neveztek ki a TV2-csoport élére
Pavel Stanchevet nevezte ki a TV2 Média Csoport Zrt. vezérigazgatójává Vaszily Miklós, az igazgatóság elnöke. A TV2 csoport szerdán az MTI-vel közölte, a csaknem három évtizedes televíziós és médiatapasztalattal rendelkező bolgár-francia szakember május 15-ével veszi át a csatorna operatív irányítását.
Célja, hogy a nézők a TV2 adóin érjék el a legjobb szórakoztató és hírműsorokat
Pavel Stanchevet már szerdán bemutatták a munkatársaknak a TV2 állománygyűlésén; a következő egy hónapban a csatorna felépítésével és működésével, illetve az egyes területek vezetőivel ismerkedik a szakember.
A közleményben idézik Vaszily Miklóst, aki az új vezérigazgató kinevezése kapcsán hangsúlyozta: „kifejezett célja volt, hogy olyan új vezetőt találjon a TV2 élére, aki kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkezik a közép-kelet-európai térségben, illetve akinek szakértelme a jövőben motorja lehet a TV2 hazai és régiós növekedési terveinek”.
Pavel Stanchev – a közlemény szerint – beszédében „komoly elismerésnek nevezte, hogy lehetőséget kap a legnagyobb magyarországi televíziós társaság vezetésére”. A szakember hangsúlyozta, hogy a TV2 menedzsmentjével együtt a médiacsoport digitális és nemzetközi területeinek fejlesztését tartja elsődlegesnek, és célja, hogy a nézők a TV2 adóin érjék el a legjobb szórakoztató és hírműsorokat.
Különböző vezetői és tanácsadói feladatokat látott el az elmúlt években
Az 52 éves szakember a piacvezető francia TF1 csoporttól érkezik a csatornához, ahol különböző vezetői és tanácsadói feladatokat látott el az elmúlt években. A TF1 Distribution vezérigazgatójaként a franciaországi, belgiumi és svájci csatornák nemlineáris szolgáltatásainak forgalmazásáért, illetve az új piacok megszerzéséért felelt.
A TF1 Groupot megelőzően a bolgár bTV Media Group vezérigazgatója volt, szintén vezérigazgatóként irányította az Antenna Group South-East Europe-ot (Ljubjana, Belgrád, Athén), illetve azt megelőzően az Antenna szófiai székhelyű Nova TV Bulgaria nevű televízióját. Vezérigazgatója volt a Planet TV-nek Szlovéniában és a PRVA televíziónak Szerbiában, valamint a bukaresti székhelyű Kanal D tévétársaságnak is. Az RTL Croatia első általános igazgatójaként a társaság régiót – ideértve Magyarországot is – érintő fejlesztéseiben is részt vett. Karrierjét a kilencvenes években a Ringier-médiacsoportnál kezdte, ahol üzletfejlesztési menedzserként hozzájárult magyarországi, bulgáriai és romániai sajtótermékek indulásához is – olvasható a közleményben.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik