Ez a nap
A demokratikus ellenzéki többséggel Budapestből élő és élhető város lesz
Főpolgármesteri kampánya részeként „kerületjárásba” kezdett Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje. Elsőként a XIX. kerületbe látogatott el pénteken.
Kispest polgármestere az emberek hatalmát használja
Karácsony Gergely a kispesti piac előtt tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, Budapesten a változás garanciája, hogy a kerületekben létrehozzák és megerősítsék a demokratikus ellenzéki többséget, ezért ellátogat mind a 23 kerületbe, és bemutatja, hogyan lesz Budapest élő és élhető város, és ez miként valósul meg kisebb léptékekben.
A kerületek között lesznek olyanok, ahol változásokra van szükség, és olyanok is, amelyekben meg kell erősíteni az eddig is jó munkát végző polgármestereket – közölte Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy Kispest az utóbbiak közé tartozik, mivel Gajda Péter, a XIX. kerület MSZP-s polgármestere sok olyan programot megvalósított, amely illeszkedik az általa is elképzelt szociáldemokrata és zöld értékeket is felvonultató várospolitikába.
Kispest polgármesteréről azt mondta, Gajda Péter közvetlenül elérhető, megkérdezhető kerületvezető, aki hisz a közösség erejében, és „nem a hatalom embere, hanem az emberek hatalmát használja” arra, hogy rendbe tegye a városrészt.
Folyamatos párbeszéd a kerületiekkel
Az elmúlt években a helyi demokratikus ellenzéki pártok politikusai olyan programot hoztak létre, amelynek lényege, hogy minden beruházás előtt megkérdezik az embereket, mire van szükségük. Emellett törekedtek a zöld területek megőrzésére is, ami különösen fontos, mert a XIX. kerület is küszködik a nagy átmenő forgalommal – fűzte hozzá a politikus.
Gajda Péter polgármester kiemelte, immár tíz éve törekszik a folyamatos párbeszédre a kerületi lakosokkal, és javaslataik alapján állítja össze a programját.
Az elmúlt években a kispesti zöldprogram keretében megújították a kerületi nagy közparkokat. A lakosok biztonsága érdekében már több mint 70 térfigyelő kamerát üzemeltetnek saját forrásból, és 1,5 milliárd forintból elkezdték felújítani a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat. A következő nagy feladat a piac felújítása lesz – mondta el a polgármester.
Hozzátette, bízik benne, hogy októbertől együtt dolgozhat majd Karácsony Gergellyel mint főpolgármesterrel.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?