Connect with us

Kerítésen túl

Nacsa lovag Afrikában

Megosztás

Nacsa Lőrinc egy templomos lovag bátorságával repülőre ült és meg sem állt Abidjanig.

Elefántcsontpart korábbi fővárosában a Konrad Adenauer Alapítvány tart nagyszabású konferenciát a szubszaharai térség országainak részvételével. Természetesen a kereszténydemokrata politikus nem volt rest, az első nap után máris felhívatta magát az állami és királyi távirati irodával és beszámolt a „tapasztalatairól”.

Sajnos, azonban Lőrinc barát nem arról beszélt, ami a konferencia valódi célja és tartalma,

hanem előtérbe helyezve magát arról „tudósított”, hogy az ő beszédét és a Hungary Helps program ismertetését nagy érdeklődés övezte.

„Nagy elismerést váltott ki a kezdeményezés, még a különböző európai parlamentek képviselői között is. Az üldözött keresztény közösségeket segíteni kell és közösen is fel kell lépnünk az érdekükben!”

Persze az MTI-nek azért Nacsa elmondta, hogy Afrika a jövő kontinense, Európának az együttműködés nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Úgy fogalmazott: „a kioktató és lekezelő” fejlesztési szemlélet helyett kölcsönös tiszteleten alapuló, konkrét együttműködéseket kell kialakítani. Hozzátette: a munkahelyteremtés, a mezőgazdaság, az oktatás olyan terület, ahol azért is fontos a kooperáció, mert a migrációs hullám megállítása csak helyi fejlesztésekkel valósítható meg.

A szokásos kormányzati paneleket jól ismerjük

„A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a fejlesztésekbe be kell vonni az egyházakat, még ha ezt Brüsszel folyamatosan ellenzi is, mert fontos értékekért állnak ki, és zavaros időkben az emberek bíznak bennük.”

Amiről egyáltalán nem beszélt Nacsa Lőrinc: ez a konferencia a „demokrácia és fejlődés” alcímet viselte, ahol a legkevésbé volt szó a migrációról, sokkal inkább a gazdaságfejlesztésről és a demokrácia kiterjesztéséről a szubszaharai térségben.

A Konrad Adenauer Alapítvány legnagyobb afrikai programja az éhezés felszámolásáról szól, „EINEWELT ohne Hunger” programot a német gazdasági és fejlesztési minisztériummal (BMZ) közösen folytatják. A cél 800 millió alultáplált afrikai minőségi élelmiszerhez való juttatása.

A speciális ún. „Marshall-terv Afrikának” programban másfél milliárd eurót kívánnak elkölteni 2030-ig, ami már valódi gazdaságfejlesztést jelent a kontinensen.

A programban 340 ezer hektár földterület fertőtlenítését, mezőgazdasági termelésre fogását tervezik, hogy beindulhasson a növénytermesztés.

Azért nagyon reméljük, hogy Nacsa Lőrinc jól szórakozik Elefántcsontparton.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük