Blogbazár
Homoszexuális szülők kiegyensúlyozott gyerekei
Régóta tartó és állandóan terítékre kerülő vita folyik arról, hogy szabad-e egynemű pároknak gyermeket örökbefogadni, és ez miként befolyásolja az adoptált gyermekek későbbi fejlődését.
Az Egyesült Államokban az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb számban fogadnak örökbe csecsemőket homoszexuális és leszbikus párok, ami lehetővé teszi az egynemű szülők között felnövő gyermekek nyomonkövetéses vizsgálatát. Ez azért fontos, mert a korábban pusztán ideológiai alapú megfontolások helyére konkrét tapasztalati tények kerülhetnek.
A témával foglalkozó aktuális kutatásban
a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan hat az egynemű szülők adoptálása a gyerekek fejlődésére, a szülőségre és az egyéb családi kapcsolatokra? A vizsgálatba összesen 106 családot vontak be, melyből 56-ban azonos neműek a szülők és mindegyik családnak egy örökbefogadott gyermeke van (1-5 év), aki közvetlenül születése után, vagy néhány hetesen került a családba. Vizsgálták a gyermek magatartását, a szülő stressz szintjét, és úgy általában a szülő páros és a család működését.
A kutatók azt az eredményt kapták (kisiskoláskortól középiskoláig nyomonkövetve), hogy semmiben nem különbözött az azonos és különböző nemű szülők által nevelt gyermekek fejlődése.
Összességében a párok és a családok ugyanolyan jól működtek,
és a szülői stressz mértéke is átlagosan azonos mértékű volt a két csoportban. Azoknál a gyermekeknél jelentkeztek magatartási problémák középiskoláskorban, akiknél a szülők általánosan stresszesebbek voltak kisgyerekkorban, ugyanakkor ez teljesen független volt a szexuális beállítottságtól. Nagyon pozitív, hogy mindkét örökbefogadó csoportban általánosan alacsony volt a szülői stressz mértéke.
Hasonló eredményeket kapott az az ausztrál kutatás is,
amely szintén hangsúlyozza, hogy nem a szülők szexuális orientációja, hanem a nevelési stílus, a családon belüli kapcsolatok minősége az, ami hatással van a gyerek pszichológiai jóllétére. Amit ugyanakkor a tanulmány kiemel, hogy a fiatalok nehézségeit sokszor inkább a társadalom stigmatizáló hozzáállása, az előítéletesség és a diszkrimináció okozza.
Ebből a kutatásból tehát az derül ki, hogy nem a szexuális orientáció határozza meg a gyermek egészséges fejlődését, hanem a kiegyensúlyozott szülő és a jól funkcionáló család.
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem