Ez a nap
Felháborító! A családbarát kormány 82 megmenthető gyermeket „ítél halálra”
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a magyar állam fizesse ki a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő gyermekek gyógykezelését. Portálunk utánajárt a tragikus és megrázóan embertelen hír hátterének is.
120 gyerekből mindössze 38 gyógyítási költségét vállalja az állam
A DK EP-listavezetője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy 120 olyan gyermek van Magyarországon, akik ebben a genetikai eredetű betegségben szenvednek. Ezek a gyerekek megfelelő gyógykezelés nélkül öt éves koruk körül meghalnának, de 2017-ben megtalálták a betegség ellenszerét – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára. Az állam azonban csak 38-nak fizeti ki a fejenként körülbelül 70 millió forintba kerülő gyógykezelést, vagyis 82 megmenthető gyermeket „ítélnek halálra” – hangoztatta.
Dobrev Klára felhívta a figyelmet, hogy 2017, vagyis a gyógymód felfedezése óta nemcsak Nyugat-Európában, hanem Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban is az állam fizeti az összes ilyen kisgyermek gyógykezelését.
Eközben a magyar kormány a sokszorosát költi el propagandára
vagy egy senkit nem érdeklő vadászati világkiállításra annak az összegnek, amiből ezek a gyermekek megmenthetőek lennének – mondta bírálatként.
A politikus kijelentette: azért is kell európai egészségügyi minimum, hogy ha létezik ellenszer, akkor minden embernek járjon az a kezelés, amivel meg lehet menteni az életét.
A listavezetőt más témában arról kérdezték, hogy korábban kommunikációs trükknek nevezte a kormány migrációs politikáját. Dobrev Klára azt felelte, hogy ma Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás a legnagyobb probléma. A kormány nem hajlandó arról beszélni, hogy sok százezer honfitársunknak külföldre kell mennie, ehelyett egy PR-akcióra költi az összes erőforrását – fogalmazott.
Háttér
László Imre, a DK egészségpolitikusa a parlamentben egyperces felszólalásában kérdezte Rétvári Bencét a témáról, „Négymilliárd sok a gyermekek életéért?” címmel, majd közösségi oldalán megosztotta a felvételt az esetről:
Ez egy keresztény kormány álláspontja. 4 milliárd forint kellene, hogy valamennyi beteg megkaphassa a szükséges gyógyszert, miként azt Romániában (!), Szlovákiában (!) és Lengyelországban (!) minden beteg számára biztosítják, mérlegelés nélkül. A választ és a kormány álláspontját egy KDNP-s államtitkár tolmácsolta. Ezt mindenkinek meg kell ismerni!
Szerző
Friss
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
- Magyar Péter: ‘…ha engem bilincsben elvisznek…’
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel