Banánköztársaság
A kakadu sárga bóbitája
Szijjártó Péter tengerészeti és világlegyalázó miniszter szerint nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy Trieszt magyar tengeri kikötő legyen. Jézus, Mária, Szent József! – kiáltott fel heti lényeglátó jegyzete megalkotásakor homályos szemüvege mögül Rab László. A 23. hét összefoglalója.
A minielnök foga Triesztre fáj
Magyarország a Zöld-foki szigetek kivételével már mindenkivel fasírtban van, egyrészt mert minden szomszédunkat automatikusan hülyének nézzük, másrészt pedig azokat, akik valamivel nagyobbak nálunk (Németország, Franciaország, Spanyolország stb.) a honfoglalás óta, vagy talán még korábbról, a Szíriuszon töltött évmilliók miatt eleve utáljuk. Abban, hogy immáron csak és kizárólag a zöldfokiak (akiknek a minielnök azt adta be, hogy Európában üldözik a keresztényeket) és talán még a San Marino-iak érdeklődnek az ügyeink iránt (bár az eurovíziós dalfesztiválon ők is magasról tojtak ránk), igen fontos szerepet játszik Orbánia egyik legrokonszenvesebb, legszebb és legmegnyerőbb államférfija, a hajdan Soros György napi 75 dollárján Amerikában tetvészkedő Szijjártó Péter (de genere Dunakeszi), akit a népnyelv nemes egyszerűséggel csak kakadunak nevez.
Az aranyosarcú (vagy kis sárgabóbitás) kakadu (Cacatua sulphurea) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjéhez és a kakadufélék (Cacatuidae) családjához tartozó faj. Igen megtisztelő, hogy egy minisztert ilyen minőségi madárhoz hasonlítsanak Magyarországon. A sárga bóbita is könnyen megfejthető. Szijjártó állandóan a kínaiak („a sárgák”) érdekében mesterkedik, a trieszti kikötőprogram is azt célozza, hogy Genován át és itt érkezzenek meg a kínai áruk a nyomorult Európába. Mely földrészről tudjuk, hogy a kakadu szintén jómadár főnöke azt is felettébb utálja. Jó darabig a szlovének farkával gondolták verni a csalánt, tavaly még Koper körül legyeskedtek, de aztán a szlovének, akik oly kevesen (2 millióan) vannak, hogy mindenki ismer mindenkit, leszavazták a nagy vasúti programot, ezért váltott át a rablóbanda a Belgrád-Budapest vasútvonal megépítésére, Mészáros Lawrence hamarosan neki is áll a talpfák lefektetésének. És ezért van az is, hogy a minielnök a kakadujával immáron délebbre kezdett settenkedni. Ezért lesz megint Trieszt, úgy, mint őfőméltósága idején, Közép-Európa szuperhatalmának kitüntetett tengeri kikötője. Hogy most még Olaszországhoz tartozik, nem különösen érdekes. Majd megveszi neki a Roszatom. Vagy a Kínai Kommunista Párt.
A szíven döfött Szlovénia
A koperi politikai malőr miatti bosszúállást véltem feffedezni abban, hogy a kormányzat a húszas-harmincas évek stílusában Trianon-térképet fabrikálva emlékeztetett az évfordulóra június 4-én, kampós ujjú kezek markolnak bele szegény Nagy-Magyarországba, ütik, vágják, tépik, marják, a flaszter nyelvén szólva „báncsák” a magyart. A hagyományosan áporodott hangulatú térképpel sikerült felpiszkálni az eddig velünk valamelyest szolidáris Szlovénia lelki nyugalmát is, déli szomszédaink nagyjából azt hangoztatták, hogy menjünk a 3,14csába, de most megpróbálom felidézni ennek szofisztikált változatát. A térkép közzétételét Marjan Šarec szlovén kormányfő is bírálta. Twitter-oldalán azt írta, hogy az „sem nem európai, sem nem békés”, és közzétételével „kést szúrtak Szlovénia szívébe.”
A kakadu persze ebben is benne volt, bár már vannak önjáró kormányzati varjak, akik leakasztják az ilyen régi térképeket a rozsdás szögről. Szijjártó figyelmét most a szlovén „ajvékolás” (az elnácult hazai jobbermédia kedvenc kifejezése) azért nem kötötte le teljesen, mert egyrészt nagy ívben tesz a kétmilliós Szlovéniára, másrészt az úzvölgyi incidens miatt (ami eléggé drámai, jól jellemzi a magyar és a román közállapotokat) kellett emberkednie, be is rendelte a román nagykövetet magához. De a román követ nagyjából ugyanúgy gondolkodik, mint a nacionalista politikát évek óta exportcikknek tekintő magyar minielnök – fityiszt mutatott a kakadunak. Az erdélyi magyarok közben kétségbe esve várnak segítséget a minielnöktől, Ádertől, Szájertől meg az összes májertől, a lóháton Kézdivásárhelyre bevonuló helikopteres rémszarvasvadásztól (sic!) meg mindazoktól, akik Tőkés Laci enyhén izzadt tenyeréből esznek. Halkan mondom: ne reménykedjenek. Ezek a trianonista bérálmodozók ott, az erdőn túlon soha semmit nem fognak megoldani. Itt se. De ott meg végképp.
Sátán törölve
A múlt héten ördögi ügyekkel is bőséggel foglalkoztam (Távozz tőlem sántán!), örömmel veszem, hogy a római pápa is figyelemmel kíséri írói munkásságomat, és azonnal lépett: megváltoztatta a Miatyánk szövegét. Nos, valószínűleg ez volt a világ minden pontját érintő legfontosabb esemény a pünkösd előtti pillanatokban.
Ferenc pápa már korábban is célzott rá, hogy a római katolikus egyháznak meg kellene változtatnia a „Ne vígy minket a kísértésbe” fordítását a világ legismertebb keresztény imájában. Az egyházfő szerint erre azért van szükség, mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit, azt ugyanis a Sátán teszi, így aztán a helyes megfogalmazás ez: „Ne engedj minket kísértésbe esni!”
Nem is tudom. Én már öreg vagyok, valahogy megszoktam a régit, de nem vagyok semmi jónak az elrontója, ha másképp kell mondani, hát másképp fogom mondani, a pápa mégiscsak egy pápa, én meg csak egy kis hülye maradok.
Azt, hogy Szabadíts meg a gonosztól, szerencsére nem akarja senki megváltoztatni, úgyhogy van remény, jöhet a 24. hét.
