Kurír Kacsa
Elkészült az Első Pécsi Nemzeti Lőtér – Hírzuhatag Baranyából
Megépült az első lőtér, amit Semjén Zsolt avatott fel ma reggel Páva Zsolt polgármester és a Nemzeti Kórus közreműködésével.
Az első lövés jogán
A lőtéren a kezdők egyszerre 16 térdig földbe ásott, a középhaladók pedig mozgásban lévő civilekre lőhetnek. A kéthetes kiképzést követően „A Nemzet Lövésze” címmel felruházott hazafiak a köztereken is kilőhetik a gyanúsan viselkedő civileket.
Pro Civitate-díj
A díjat első alkalommal Gombkötő Melinda, a pécsi Tüzér utcai óvoda vezetője kapta, aki első ízben készítette el az óvoda terrorelhárítási tervét a városban. A terv szerint nem szabad tétlenül várni a terrortámadást, hanem a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. Ezért a gyerekeket a határra telepítik, akik a kerítésen átmászó migránsok lábikráját átharapják, így teszik őket mozgásképtelenné.
Szívet melengető gesztus
Csizi Péter országgyűlési képviselő a teljes vagyonát felajánlotta Orbán Viktor pártelnöknek a Soros György elleni kampány folytatásához. Sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy akár bebalzsamozott testét is áruba bocsátja, ha a hazának még több pénzre van szüksége a sátán elleni harchoz.
(Vendégszerző: Cseri László)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!
- Olyan jól megy minden a mentőknél, hogy van emberük a középiskolások ingyen-jogsiszerzésében is közreműködni
- A ködterhes időjárás tovább tart, sőt még ónos szitálás is jöhet
- MÁV-os még nem sín-, de már valósághajlitás
- Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?
Kovács gyula
2018.01.05 10:58 at 10:58
Élemedett koromnak köszönhetem, hogy én még láttam Len…. ja nem, de
láttam azt, amikor 1948-50 körül Rákosi elvtárs parancsára minden
üzemben, így a Pécsi Kokszműveknél is megalakultak a Munkára Harcra
Kész! (MHK) honvédelmi sportszervezetek, és épültek a lőterek. A Koxműé
az Üszög-pusztai Kiserdőben. 50 méteres volt, 4 méter magas védő
töltéssel. Az üzem fiataljai vasárnaponta ott lövöldöztek kispuskával.
Szeretett hely volt, mert ott működött a Lakatos-kocsma, ott voltak a
rendszeres üzemi bálok, táncparkett(betonból) és erdő, ahová nem hatolt
be a lámpafüzérek fénye. Ratkó projekt.