Kultúra
Na, megint lehet sorosozni!

A Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke, Patrick Gaspard a csütörtökön jelentette be, hogy a Soros György által alapított hálózat 360 millió forintot adományoz a Summa Artium művészettámogató szervezetnek.
A kormányzati ellenőrzés árnya mindent beborít
A Summa Artium 2003-ban, Budapesten jött létre „azzal a céllal, hogy a független művészek számára elérhetővé tegye a vállalati és magánszektorból érkező támogatásokat”. Patrick Gaspard hangsúlyozza: nem kívánnak beleszólni abba, hogy ki és mi részesülhet a támogatásból.
Mindannyian tudjuk, hogy manapság Magyarországon a kormányzati ellenőrzés árnya mindent beborít, a kultúrát és a művészetet is. (…) Magyarország – a rendszerváltás minden reményét megcsúfolva – nem a szabad gondolat, a művészet szabadságának hazája többé. Ilyen időkben a művészek jelenítik meg függetlenségükkel és a sokféleségükkel a társadalom kollektív lelkiismeretét. Kiállnak és megkérdezik: kik vagyunk és miképpen élünk együtt? Nem fogadják el, hogy a kultúrát a politikai szempontok alapján osztogatott pénz határozza meg.
– indokolja a döntést Patrick Gaspard, aki azt reméli, hogy a támogatással megvalósulhatnak azok a művészeti és kulturális projektek, amelyek a Magyarországon uralkodó körülmények között nem reménykedhetnek állami támogatásban.
A művészet segíthet felerősíteni azok hangját, akiket kirekesztenek
„A miniszterelnök a művészet segítségével kívánja megerősíteni a monolit nemzeti mítoszokat és politikailag hasznosnak ítélt téveszméket. Talán elég sokat fizet ezért, de a gyűlölködő politikai megrendelés nem hozhat létre művészi értékeket” – írja Gaspard.
Patrick Gaspard szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok nemcsak Magyarországon szeretnék támogatni a független művészi hangokat, hanem a világ minden táján. „Tudjuk: a művészet segíthet felerősíteni azoknak a hangját, akiket kirekesztenek.”
(Forrás: Index)
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!