Sport
Szatmári András ezüstérmes a budapesti vívó-világbajnokságon
A kardozó Szatmári András ezüstérmet nyert csütörtökön a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
A 64-es táblán előbb 15-10-re verte a georgiai Miheil Mardeleisvilit, majd 15-11-re a dél-koreai Kim Jun Hót. A nyolcaddöntőben az idei Európa-bajnokkal, az előző, 2013-as budapesti vb győztesével, az orosz Venjamin Resetnyikovval csapott össze, s mivel továbbra is nagyszerűen vívott, 15-12-re nyert. A negyeddöntőből a világranglista éllovasa, a tavaly ezüstérmes amerikai Eli Dershwitz ugyancsak 15-12-es legyőzésével jutott tovább, ezzel biztossá vált, hogy dobogóra állhat.
Szilágyi Áron meglepetésre vereséget szenvedett a férfi kardozók főtáblás küzdelmeinek második fordulójában
Elsőként a kétszeres olimpiai bajnok Szilányi lépett pástra és egy darabig nem volt gondja a japán Josida Kento ellen. Az asszó közepe felé jelentős előnyre tett szert: 12-7-es vezetésénél úgy tűnt, simán meg lesz a győzelem. Csakhogy az ázsiai vívó szívósan küzdött, ráadásul Szilágyinak egy-két látványos vágása sem ért célt, a japán eredményesen védekezett, átvette a vezetést. Sorozatban hét tust adott, majd a magyar kardozó 12-14-ről még egyenlített, az utolsó akciónál viszont Josidának ítélte a pontot az asszóvezető.
“Dühös vagyok magamra, tíz éve nem kaptam ki világbajnokságon a 32 között – mondta a tv-stáboknak és az újságíróknak egymás után nyilatkozó Szilágyi Áron. – A japán nagyon egyszerű vívást mutatott be, de azt jól. A közepén elkaptam a fonalat, azt gondoltam, hogy ha továbbra is igazi vívásban gondolkodom, az eredményes lesz. Ha újra csinálnám, sokkal egyszerűbben oldanám meg az asszót, nem akarnék annyi akciót végrehajtani” – folytatta.
A fináléért az iráni Mojtaba Abedinit könnyedén, 15-8-ra múlta felül, így önbizalommal telve készülhetett a fináléra a dél-koreai Oh Szang Uk ellen. Már a bemutatás után felhangzott a “Ria, ria, Hungária” szurkolás, a BOK Csarnok A termének fő lelátói csaknem megteltek az esti programra.
A döntőt Szatmári lendületesen kezdte, szinte nem tudott hibázni,
ennek eredményeként 7-2-re elhúzott. Az egyperces szünet 8-4-nél következett, majd újabb közös buzdítás után előbb 8-5-re, azután 9-5-re módosult az állás. Csakhogy a dél-koreai felszívta magát, harcmodort váltott, csökkentette a különbséget, 9-6 után csakhamar 9-11 állt az eredményjelzőn. Szatmári többször tanácstalannak tűnt ekkor, és mint kiderült, nem is tudott már váltani, Oh 15-12-re győzött, ezzel övé lett az aranyérem.
A 26 éves Szatmári András a 2017-es győzelme után másodszor lett érmes egyéniben világbajnokságon.
“A közepén jött egy KO vagy hullámvölgy, ahogy egyszer korábban is, de most nem sikerült belőle kilábalni” – értékelt az MTK vívója. – “Fejben ment el a döntő, nem a vívótudáson múlt. Azért nem sikerült nyerni, mert kilenc után nem csináltam több akciót. Sajnálom, hogy nem jött össze a vége.”
Kérdésre válaszolva elismerte, hogy ezzel az eredménnyel tett ugyan egy lépést az olimpia felé, de hangsúlyozta, hogy társaival a csapat kijutásában gondolkodnak.
“Mindenképpen pozitív élményként marad meg bennem ez a világbajnokság, tudok örülni az ezüstnek is. Ha reggel felajánlják, elfogadtam volna” – nyilatkozott mosolyogva. Hozzátette, nagyon örül, hogy a közönség a második helyért is hálás volt neki.
Edzője, Gárdos Gábor szerint Szatmári a hétfői selejtezőben még feszült volt, de azon valahogy túljutott.
“Nehéz egy hazai vb-n vívni, de láttam, rajta, hogy ma menet közben feloldódik. Erős ága volt, egyre nehezebb asszók következtek. Jól vívott, szép tusokat adott végig. A döntő is a kezében volt, a pást közepén jól fogta ellenfelét, de kilencnél a dél-koreai stílust váltott, Andrisnak ezután jobban meg kellett volna mozgatnia őt. Ezzel együtt örülünk az ezüstnek is” – elemzett a tréner.
Hozzátette: egy mester nem okoskodhat bele abba, mi történik a páston.
“Ez szellemi sport, a versenyzőre van bízva, mit csinál. Én maximálisan megbízom benne, és a szünetekben is inkább beszélgetni szoktunk” – mondta.
A 16 között:
Szatmári-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-12
Eli Dershwitz (amerikai)-Gémesi 15-8
Negyeddöntő:
Szatmári-Dershwitz 15-12
Mojtaba Abedini (iráni)-Max Hartung (német) 15-11
Luca Curatoli (olasz)-Shaul Gordon (kanadai) 15-12
Oh Szang Uk (dél-koreai)-Konsztantyin Lohanov (orosz) 15-9
Elődöntő:
Szatmári-Abedini 15-8
Oh-Curatoli 15-11
Döntő:
Oh-Szatmári 15-12
Férfi kard egyéni, világbajnok:
Oh Szang Uk (Koreai Köztársaság)
2. Szatmári András
3. Mojtaba Abedini (Irán) és Luca Curatoli (Olaszország)
…14. Gémesi Csanád
…17. Szilágyi Áron
…37. Decsi Tamás
Brazil győztes női párbajtőrben
A brazil színekben szereplő Nathalie Moellhausen nyerte a női párbajtőrözők egyéni versenyét a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
A pályafutása korábbi szakaszában az olasz válogatottal vb-győztes Moellhausen a csütörtöki fináléban a kínai Lin Seng ellen nyert ráadástussal.
A magyarok közül az egyik vb-újonc, Nagy Kinga jutott a legtovább, aki a nyolcaddöntőben búcsúzott, éppen a Lintől elszenvedett vereséggel.
Női párbajtőr egyéni, világbajnok:
Nathalie Moellhausen (Brazília)
2. Lin Seng (Kína)
3. Olena Krivicka (Ukrajna) és Kong Man Vaj Vivian (Hongkong)
…15. Nagy Kinga
…23. Muhari Eszter
…67. Budai Dorina
…80. Kun Anna
(MTI)