Bulvár
„Hogy mik nem érnek, rettenet, Ha megfogok egy feneket!” – vers született Kenderesi-botrány kapcsán
Kenderesi Tamás – és úgy tűnik a hazai közvélemény nagy része – nem érti és helyi specialitásnak tekinti, túlérzékenységnek tartja, hogy ismeretlen nők fenekét fogdosni nem megtiszteltetés a megfodosottnak, hanem zaklatás.
Hungarikum?
Felfoghatatlan, hogy miért nem vagyunk felháborodva azon, amit az úszó tett. Az, hogy a barátnője nyilvánosan miként reagál a történtekre, az Ő dolga, de a társadalom közönyössége, az más tészta. Hol van a jóérzés, a sokat hangoztatott keresztényi mimagyarság?
Akkor is így vélekednének a most vállat rángatók, ha velük, vagy a lányukkal esett volna meg az eset?
Lackfi János a hírekből ihletődve
a következő verset posztolta a Facebook-oldalán:
BALLADA A POPSIFOGÓ BAJNOKRÓL
Dél-Korea oly messze van,
Oly árván érzem magamat,
Az emberlélek meztelen,
Felvérzi minden pillanat…
Kozmosz-magányom közepén
A semmiben zuhantam én.
És kapaszkodó kelletett,
Hát megfogtam egy feneket.
Oly stresszben él, ki versenyez,
Ha bukik, jön helyére más,
Léte pörgő CD-lemez,
Mindene az országimázs.
Hát nem csoda, ha néhanap
Megszédül, s ekkor odakap,
Hol csalódás nem fenyeget,
És megmarkol egy feneket.
Ó, körök, gömbök, hengerek,
Az kövezzen meg engemet,
Kinek soha még a matek
Fejébe nem szállt, emberek!
Felizgattak a vektorok,
Az érintők, hiszen robog
A tudomány, ez így kerek:
Megfogtam azt a feneket.
Tapasztalatnak meglepő:
(Nem mentegetőzés ez itt)
Kiderült, hogy az illető
Popóhoz nő is tartozik.
Eszem megáll, ez egy helyi
Szokás lehet, oly emberi!
Hogy mik nem érnek, rettenet,
Ha megfogok egy feneket!
Herceg, fatális apropó
Versre e kétes alkalom!
Éppen akkor, ott, a popó
Meg a lendülő alkarom…
Annyi popó s tenyér kering
A nagyvilágban rendszerint,
Ám a sors úgy rendelkezett:
Én fogjam meg e feneket!
Szerző
