Banánköztársaság
Háborúban minden fillér számít
Bálint Judit újságíró, a Klubrádió Esti gyors című műsorában válaszolt Orbán miniszterelnök, pártelnök egy kis aprót kunyeráló levelére. Az újságíró nagyon fontos gondolatokat közölt.

A levelet teljes terjedelmében közreadjuk:
„Kedves Viktor, miniszterelnök úr, én már többször megírtam, mennyire szeretek öntől levelet kapni, most viszont kicsit csalódott vagyok, hogy pénzt nem kért tőlem.
Persze lehet, hogy ehhez szorgosabban kellett volna nemzeti konzultálnom, de az látszik, hogy a harcban rám már nem számít. Nagyon sajnálom. Nem tudom, mondjuk, hogy mennyit tudtam volna költeni, az elmúlt hónap elég megterhelő volt anyagilag, karácsony, miegymás, de háborúban tudom, minden fillér számít.
Csak azt az egyet nem értem, hogy az a pénz, amit kézen-közön eddig kiszedtek a zsebemből – meg az oktatásból, egészségügyből, kultúrából – az nem lenne elég? Lőrinc elvesztette a kasszakulcsot?Vagy sokkal nagyobb támadó seregre számíthatunk?
És az is érdekelne, hogy aki fizet, mit kap cserébe? Az nem lehet válasz, hogy még négy évet a NER-ből, mert azt jelen állás szerint megkapom én is, holott egy fillért nem küldök. Szóval elhiszem, hogy egymásra van szorulva a NER feje és a többi kis mameluk, de nem lehetne, hogy mindezt nélkülem? Hogy otthon, a négy fal között rajonganának egymásért és harcolnának szellemekkel? Mert erre, na, biztosan költenék még én is, és nem csak néhány fillért, esküszöm.”
Valahogyan, többen kimaradtunk a szórásból
Az idegenszívűek nem szerepelnek a Kubatov-listán. Az egyik kommentelő „félve” meg is jegyzi: „A mai napig nekem sem jött meg a levél és a csekk! Kezdhetek aggódni…”
Egyébként csak halkan jegyzem meg, vajon mindenben megfelel a Fidesz, Kubatov által őrzött listája az adatvédelmi szabályoknak? De ez – ahogyan a NER-ben természetes – kizárólag költői kérdés volt. Melyik hatóság merné vizsgálni, hogy a PÁRT által gondozott listán szereplők mindegyike egyetértett vajon azzal, hogy Orbán, mint pártelnök levelezzen velük, személyes adataikat használják?
Ma – még – a Fidesz állam az államban, a törvények a párttagsági könyvvel rendelkezőkre, strómanokra, intézőkre, „kötélbarátokra”, kaszinótulajdonokra, a nemzet gázszerelőjére csak kilövési engedély birtokában alkalmazhatók.
Orwelltől olvastuk:
„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”
Orbán el is lophatná a pénzt, de most inkább levélben kéri vissza!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
NERKeseru
2018.01.08 04:34 at 04:34
Velem meg semennyit sem levelez a kis irastudo cigany toportyu 🙁