Connect with us

Banánköztársaság

Arccal a fideszes ideológiai birodalom felé

Megosztás

Most a magyar kormány gyakorlatilag a kereszténység, az egykori birodalom jegyében hirdeti a nemzetállamok koncepcióját. Valójában tehát egy gazdasági és politikai egység ellen lép fel egy ideológiai birodalom elképzelésével.

Egy párt honlapját valószínűleg tekinthetjük „tiszta forrásnak”. Annyiban mindenképpen, hogy ott szórják a nép közé a párt nagy igazságait. Feltételezve, hogy mindenki szó nélkül tudomásul veszi azokat, és semmi mást nem olvas.

Sztálin valószínűleg kifejezett irigységgel szemlélheti odafentről a mostani helyzetet. De lehet, hogy aggódna, amiért mást is olvashatnak az emberek. Az a kormánypárt honlapja esetében is igaz, hogy az ott közölt hírek párthelyes értelmezéséhez kifejezetten ártalmas lehet a „kiolvasás”. Ahogy a történelmi ismeretek megléte is. Mint például a bevándorlás, a menekültek kérdésköre, vagy Európa és a kereszténység viszonyának értelmezése.

Mert ott van például, Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatója. Amelynek mottója, hogy ne tegyék Magyarországot bevándorlóországgá. Amely kifejezés a történelmi tények, vagy a fogalom valós tartalmának szerény felfogását sejteti.

De talán elfogadhatjuk, hogy egy kormánypropagandistának nem kell okvetlenül ragaszkodni a tényekhez. Különösen, ha egy fogalmat a főnöke annyira szeret mondogatni. Azért azt persze ő sem tagadta, hogy mindössze 1294 menekültről folyik az unióellenes propaganda. Miközben továbbra sem szól egy kormánytag sem arról, hogy milyen nemzetközi nyomás hatására volt kötelező a letelepedési kötvényekkel seftelni.

Netán a Fidesz által annyira emlegetett népakarat mennyivel kedvez jobban a seftpolgároknak. Lényegesen, akár nagyságrenddel nagyobb számban biztosítva a kötvényeseket az ország számára. Így aztán azt is hiába várjuk, hogy beinduljon a rogánozás a Fideszben. Ahogy a nemzetközileg igencsak keresett Ghaith Pharaon esetében sem tudjuk, Orbán Viktor milyen árfolyamon kérte beengedését az országba. De legalább azt sem, hogy milyen átvilágításuk lehet a pénzért állampolgárságot vásárlóknak, ha nemzetközi körözés alatt állók is kívánatosan itt tartózkodók lehetnek. A vallásuktól függetlenül.

A vallástól való függetlenséget meg is lehetne érteni. Ha minden elesett, minden menekült esetében is így értelmeznék. De a jelek szerint, van a kereszténységnek egy olyan fideszes értelmezése, amely szerint a keresztényi hozzáállás nem emberiességi érték, hanem megvásárolható. Pedig a kormányfő és a pártja igen sokat hivatkozik az általuk hírből sem ismert keresztényi értékekre.

Illetve, de! Biztos ismerik. Hírből. De az nem érdekli őket. Akkor sem, ha Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára, Magyar Levente, Esztergomban tartott előadást a Becket Szent Tamás-emléknapon. Akiről azért érdemes azt is tudni, hogy nem napjainkban élt.

Thomas Becket abban a 12. században került összetűzésbe a regnáló világi hatalommal, amikor a katolikus egyház gyakorlatilag birodalmasította Európát. Egyfajta ideológiai metabirodalmat alkotva. Olyan erővel, amelynek emlékét a kanosszajárás ma is őrzi. Ezt több okból is lényeges figyelembe venni. Az egyik, hogy több uralkodó éppen e hatalmi privilégium megtörési kísérlete kapcsán – ha tetszik, a nemzetállamok koncepcióját meghirdetve – állt szembe a katolikus egyházzal. Ahogy II. Henrik angol király is, Becket idejében.

De érdemes talán azt is figyelembe venni – a jelen Magyarországára is reflektálva –, hogy most a kormány gyakorlatilag a kereszténység, az egykori birodalom jegyében hirdeti a nemzetállamok koncepcióját. Valójában tehát egy gazdasági és politikai egység ellen lép fel egy ideológiai birodalom koncepciójával. Ez a koncepció szinte az ideológiától függetlenül volt eddig baljóslatú a történelemben. Emlékezhetünk a vallásháborúk áldozataira. Emlékezhetünk a náci ideológia pusztítására. Valamint emlékezhetünk a szovjet ideológia nem kisebb kártételére.

Mindegyik alapja az volt, hogy az uralkodó a népet boldogítónak hitt ideológiát gondolta terjeszteni. Gyakorlatilag bármi áron. Ha addig is élnek az erre nem túl fogékonyak. Az eretneküldözésektől a Gulagig terjedő példák pedig azt mutatják, sokan tényleg csak addig éltek.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük