Connect with us

Kerítésen innen

A Balcsira készül? Lesz min meglepődni!

Megosztás

Sokaknak ha nyár, akkor Balaton, és ha Balcsi, akkor strand és lángos, na meg hangulatos vendéglők, na ez utóbbiak jó néhány, közel sem kellemes, meglepetéssel várják ezen a nyáron a nyaralókat.

Megosztás

Sokaknak ha nyár, akkor Balaton, és ha Balcsi, akkor strand és lángos, na meg hangulatos vendéglők, na ez utóbbiak közül jó néhány, közel sem kellemes, meglepetéssel várja ezen a nyáron a nyaralókat.

Mi az ok? Megmondjuk

A szezonindulással nincs gond, a szállások és az éttermek se panaszkodhatnak, sőt, az áremelést is lenyelik a menüvel együtt a vendégek – mégis baj van.

Az áremelés, legalábbis a vendéglősök szerint mérsékelt, cca. 15 százalék – ám ennek dupla ára van. Nem csak többe kerül az étel-ital, de idén több étterem csökkentette a nyitvatartási idejét is, így akár 30-40 százalékkal kisebb létszámú személyzettel is képesek megfelelő szinten tovább üzemelni.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy akad majd, ahol az ebéd és a vacsoraidő között bezár a vendéglő, vagyis mediterrán módra sziesztának, míg mások a hét bizonyos napjain ki sem nyitnak – írja a vg.hu áttekintő cikkében, amelyet a naphire.hu szemlézett

A heti hétnapos vendéglői nyitvatartásihoz szokott vendégek körében ez kellemetlen meglepetéseket okozhat majd, de alighanem hozzá kell szokni, mint hajdan ahhoz, hogy hétfőn nincs tévé adás, vagy nem nyitnak ki a múzeumok. És persze kevesebb oldalból áll majd az étlap is, szűkül a választék, így mérséklik az alapanyagköltségeket.

 Pizza vagy lángos?

Határozottan olyan vendégek érkeznek most, akik a Balaton szerelmesei, és nem olyanok, akik jobb híján választják a régiót, mint az előző két évben, amikor nem nagyon lehetett külföldre menni – összegezte a szezonkezdet tapasztalatait a VG-nek Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-ügyvezetője, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke.

Tarthatatlan, hogy egy margherita pizza árának töredékéért adjanak egy fokhagymás-tejfölös lángost
A balatoni nyár kapcsán megkerülhetetlenné vált, gyakorlatilag elhíresült 1500–2500 forintos lángosárakra is rákérdeztek. Csapody Balázs erre válaszul kifejtette, hogy úgy véli, kirívó esetek és árak a világon mindenütt vannak, ezért úgy érzi, hogy az általánosításokkal méltatlanul és igazságtalanul belerúgtak a balatoni vendéglátókba.

Ugyanakkor – mint rámutatott – érdemes belegondolni, hogy érthetetlen és tarthatatlan az a különbségtétel, miszerint gyakorlatilag egy margherita pizza árának töredékéért kellene adni egy fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost, noha
sem az alapanyagban, sem az elkészítési időben és felhasznált energia költségében nincs lényeges különbség a két étel között.

(Képünk illusztráció!)

Kapcsolódó

Egyszer volt!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük