Connect with us

Bulvár

A pitiáner balatoni vendéglős és a ketté-tálalási díj – Pont annyi, mint a vizitdíj volt anno

Megosztás

Valószínűleg nemcsak a balatoni vendéglősök jelentős része igyekszik a lehető legváltozatosabb és olykor legpitiánerebb módon „lehúzni” azokat, aki alighanem kalandvágyból, de még betérnek hozzájuk. Egy szó mint száz, az alábbi esethez hasonló bárhol megtörténhetnek az országban, de ez a Blikk által közzétett Balatonfüreden esett meg.

Megosztás

Valószínűleg nemcsak a balatoni vendéglősök jelentős része igyekszik a lehető legváltozatosabb és olykor legpitiánerebb módon „lehúzni” azokat, aki alighanem kalandvágyból, de még betérnek hozzájuk. Egy szó mint száz, az alábbi esethez hasonló bárhol megtörténhetnek az országban, de ez a Blikk által közzétett Balatonfüreden esett meg.

„Szét szedné kérem?”

Sok vendégnek csípheti a szemét – na, nem a halászlébe karikázott erős paprika –, hogy az egyik balatonfüredi étteremben 300 forintot számítanak fel, ha valaki kétfelé osztva kéri az ételt -írja a portál- majd így folytatja:

„Az adagok bőségesek a Halászkert étteremben, kifogott volna a desszert olvasónkon is, aki párjával egy halászlére tért be a helyre. Végül palacsintát is rendeltek, de látva, hogy mekkora adagot szervíroztak a szomszéd asztalhoz, kérték a pincért, szedjék már szét két tányérra az egy adagot.  A fizetésnél meg sem néztük a számlát. Viszont magunkkal vittük, mert amióta láttuk a Blikkben, hogy egyes helyeken már a csapvízért is felszámolnak pénzt, soha nem dobjuk ki – mesélte olvasónk.  Csak otthon néztem aztán át a számlát, s amennyire „megnyugodtam” attól, hogy ingyen ihattam, annyira meglepett, hogy a palacsinta kettétálalásáért felszámoltak háromszáz forintot. A barátunk, akivel beültünk, mondta, ő látta az étlapon, csak nem tartotta fontosnak, hogy szóljon nekünk. Azt egyébként nem tudom, de legközelebb, ha arra járok megkérdem: ha nem kettétálalást kértünk volna, csak egy üres tányért, azért is fizetni kellett volna-e?”

– mondta el olvasónk.

Inkognitóban

A Blikk munkatársai inkognitóban felkeresték a balatoni éttermet. Egy adag bográcsos halászlevet rendeltünk két tányérral és egy adag palacsintát, kettéosztva. A számlán valóban szerepelt 300 forint „ketté tálalás” címmel.

Megkérdeztük az üzletvezetőt, mit jelent ez a felár, kiktől szedik és miért.

„Két éve vezettük be, egy másik étteremtől vettük az ötletet. Viszonylag sok vendég kérte korábban is, hogy szedjük ketté az adagokat. Csakhogy ez nem két féladag, hanem annál több, az önök palacsintájára is több csokoládémártás és díszítés került így, valamint ezzel a tálaló személyzetnek is kétszer annyi munkája van. Jelképes összeg ez a 300 forint. Az alapanyag árak miatt készülünk egy 10 százalékos áremelésre, de a kettétálalás díján nem változtatunk”

– adott magyarázatot a neve elhallgatását kérő étteremvezető.

Valahol terítékdíjat számolnak fel ilyen esetben, hiszen két villa és két tányér kell, de nem ennek a díja a 300 forint, hanem addig ülhetne olyan vendég is az asztalnál, aki nem fél adag palacsintát eszik

– kommentálta a hallottakat Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Hozzátette, megérti, hogy a vendéglősök valahogyan ellensúlyozni akarják az alapanyag- és az energiaár-emeléseket.

„Minden forintra szükségük van, hogy talpon tudjanak maradni”

– jegyezte meg Kovács.

Fejeződik be a Blikk cikke

VK vélemény:

Nemcsak a vendéglősnek van szüksége minden forintra, de a vendégnek is, hogy máskor is betérhessen a vendéglőbe, és azt se felejtsük, hogy ez az az ország, ahol egy ugyanilyen összegű, 300 ft-os vizitdíjnak komoly szerepe volt a kormánybuktatásban.

(Számla fotó: Pozsonyi Zita)

Kapcsolódó

 

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Paryuka

    2022.05.18 09:00 at 09:00

    „Akárcsak a vizitdíj anno”

    Nos, ezzel az idióta analógiájával a cikk – vagy a cím – szerzője sem vághat fel a szakmájához szükséges mentális és morális muníciókat illetően!!!

    Bagoly mondja verébnek…

  2. Ákos Kecskés

    2022.05.19 10:56 at 10:56

    Felszámoltak 300 forintot egy plussz tányérért… meg a plussz munkáért… meg a plussz energiáért(mosogatógép). Szerintem valakit pitiánernek nevezni ilyesmi miatt, nos azaz igazi pitiánerség. Ja igen, ha felháborodnál legközelebb, hogy fizetni kell a vendéglátó egységben a csapvízért, előtte hívd fel a vízműveket, hogy az úgye „ingggyéé” van.
    Tisztelettel!

  3. Bárány Tamás

    2022.05.19 12:44 at 12:44

    Vendéglátósként tökéletesen egyetértek. Általában az beszél így, akinek a legtöbb pénze van, de 20 forintért az anyját is … Akkor is írnának ilyet, ha VALÓBAN tisztában lennének a vállaljozói terhekjel és alapanyagárakkal? Ébresztő!!!

  4. Bárány Tamás

    2022.05.19 12:46 at 12:46

    Elnézést a 2 db helyesírási hibáért

  5. Pingback: A Balcsira készül? Lesz min meglepődni! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük