Kerítésen innen
A beszéd – Orbán király sikerjelentése a Magyaroroszág nevű kisbolygóról
Befejeződött Orbán Viktor eddigi talán legmanipulatívabb beszéde, amely lényege, hogy a világot uralma alá hajtotta a Gonosz, de a NER mindent legyőz és amit nem azt is. Lássuk, a beszéd néhány kiragadott részletét kommentár nélkül.
Befejeződött Orbán Viktor eddigi talán legmanipulatívabb beszéde, amelynek lényege, hogy a világot uralma alá hajtotta a Gonosz, de a NER mindent legyőz és amit nem, azt is. Lássuk a beszéd néhány kiragadott részletét kommentár nélkül, azt az olvasóinkra bízzuk.
Köszönet a hősöknek
A beszéd elején a miniszterelnök megköszönte mindazok önfeláldozását, akik a Törökországot és Szíriát megrázó drámai földrengés után segítséget nyújtottak a katasztrófa-súlytottaknak. A nemzetközi politikára térve:
„A nemzetközi politikáról az jut eszébe: anyám, én nem ilyen lovat akartam. Mi, magyarok, nem ilyen megbokrosodott világban akarunk élni. De erre édesanyja azt mondaná, ez nem kívánságműsor.”
Majd méltatta kormányzása első tíz évének vívmányait, elsősorban a gazdaságról beszélt, ami háromszorosára nőtt, de az alkotmányt is említette.
Jelenidő
2020 tavaszán beütött a Covid – pótolhatatlan veszteségekkel, pedig már éppen ott tartottunk, hogy
„Lesz sok gyerek, sok millió szív, ami várja az örömhírt, rendben és biztonságban tartott ország, klímaváltozást is túlélő Kárpát-medence”
– mondta, majd azzal folytatta, hogy a koronavírus után megérkezett a háború. Minden megváltozott. A világ a vadnyugat felé vette az irányt. Három éve folyamatos nyomás alatt éljük az életünket, mondta, és ebből lehet akár négy, vagy öt év is.
„Ezek voltak a legnehezebb éveink.”
Orbán Viktor ezen kicsit elidőzött, de aztán ígérgető üzemmódra váltott és arról beszélt, hogy a külpolitikában továbbra is barátokat akar szerezni, nem ellenségeket. Mivel egy vérből valók vagyunk, a külhoni magyarság is számíthat a kormányra. Marad a rezsivédelem, a családtámogatás. A stratégiai ágazatokat magyar kézben fogják tartani, sőt, a távközlési és infokommunikációs területet is visszamagyarosítják. Elhangzott egy szélzsákos hasonlat is, vélhetően a reptérre utalva. Amúgy meg sosem látott fejlesztések jönnek, ennyi pénzt még a monarchia idején sem látott a vidék, szerinte az nem járja, hogy külföldi élelmiszert kelljen a magyar embernek vásárolnia. Sokat mondóan azt is megjegyezte:
„Lobog a szélben a szélzsák!”
Háború
Hosszan fejtegette azt, hogy szerinte mi az orosz-ukrán háború lényege, és természetesen nem felejtett el odavágni az ukránoknak és Brüsszelnek sem:
„A háború a szomszédban zajlik. A brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, de magyarok már adták. Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben és Washingtonban.(…) Azt akarjuk, hogy Oroszország ne jelentsen fenyegetést Európára és legyen a két ország között egy szuverén Ukrajna. A háborúpártiak legyőzni akarják Oroszországot, mi viszont tűzszünetet akarunk.(…) Ketten maradtunk a béketáborban Magyaroroszág és a Vatikán”
Itthoni vizeken
Válsághelyzetben be kell avatkozni a gazdaságba
– fogadta meg a néhai Demján Sándor tanácsát Orbán Viktor. Egy átlagos magyar család ma a rezsivédelmen keresztül 160 ezer forintot spórol, marad az élelmiszer-árstop, amíg az infláció nem kezd csökkenni; a lakossági kamatstop eltörlését is követeli a baloldal, de az is marad, a képzési hitel is, valamint kamatmentes kedvezményes vármegye bérletrendszert vezetnek be. Sorolja a beavatkozásokat: megadóztatták a bankokat, az energiavállalatokat, és a multikat, és hizlalják a rezsivédelmi alapot.
„Az infláció olyan, mint egy tigris. És neked csak egy töltényed van. De mi eltaláljuk – mondja Orbán. Az év végére egy számjegyűre gyaluljuk az inflációt „
Végezetül meglepő módon az évértékelő témájává tette az óbudai iskolában történt pedofil esetet, ezzel is ráerősítve a gender-ről alkotott véleményére, és a magyar „pedofil-törvány” helyes voltára. Orbán itt ismét igyekezett egyenlőségjelet tenni a másság és a pedofília közé, ennek és a beszédnek tapsos levonulás lett a vége.
(Illusztráció: Cseri László)
(A Telex és a 444. cikke alapján)
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…