Kerítésen innen
„A cipője sarkáig nem érnek fel!” – és mégis ők kellenek?
Ahogy arról beszámoltunk, a Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre miniszterelnök szobra. Unokája szerint olyanok döntenek, „akik a cipője sarkáig nem érnek fel”.
El az útból?
„KEDVESEIM, MOST VÉGTELENÜL ELSZOMORODTAM. Megölték, a börtönudvar sarkába kaparták el, álnéven, a temető sarkába ásták kátránypapírba-szögesdrótba csavarva… a forradalom 60. évfordulóján alázták végsőkig, hazudoznak róla a mai napig – most szobrát „helyezik át”. Olyanok, akik a cipője sarkáig nem érnek fel. Sírni tudnék.” – írja közösségi oldalán Jánosi Katalin.
A hír, ami a fenti reakciót kiváltotta:
a Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre miniszterelnök szobra a Vértanúk teréről.
Az új helyet Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója javasolta, de előtte még egyeztetnek az alkotóval, és beszerzik a szükséges engedélyeket. A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet, így hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz.
Wachsler Tamás szerint a Vértanúk terén a második világháború utáni szobor rombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani, és mint mondta Nagy Imre szobra új, méltó helyre kerül.
A Nagy Imre Alapítvány Kuratóriuma közleménye
„A Nagy Imre Alapítvány Kuratóriuma aggodalommal szemléli a sajtóban megjelenő, a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor esetleges áthelyezésével kapcsolatos híreket, megnyilvánulásokat.
Álláspontunk szerint névadónk, Magyarország miniszterelnöke – munkássága és életútja, a haza és a magyar forradalom ügye melletti egyedülálló és példamutató elkötelezettsége, honfitársai melletti kitartása és a mártírhalál vállalása alapján is – méltóvá lett egy fővárosi köztéri szobor állítására. Mindezen értékek az elmúlt években nem váltak füstté. A túlnyomó részt közadakozásból, Nagy Imre 100. születésnapjára készült szobor helyén maradása társadalmi ügy kell legyen – az emlékmű esetleges áthelyezése nem csupán a mártír miniszterelnök, de a forradalom és szabadságharc valamennyi résztvevőjének és vértanújának emlékét sértené.
Hazánk két nemzeti ünnepe az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére március 15-e, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére október 23-a. Mindkét forradalom miniszterelnökét (gróf Batthyány Lajost és Nagy Imrét) kivégezték. Mi, a Nagy Imre Alapítvány kurátorai egyenlő tisztelettel adózunk mindkettejük emlékének – ennek jegyében testületileg bízunk a Batthyány-örökmécses közelében, a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor helyén maradásában.”
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….