Kerítésen innen
A CÖF berágott: Ragadvány Úr! A politikai pályán az Ön meccsét lefújták
A kormánypárti Civil Összefogás Fórum (CÖF) az amerikai Dead Kennedys punkzenekartól lopta az ellenzéket támadó plakátkampányának ötletét, amit az ikonikus banda nehezményezett is. Ezt nem tagadták, csak azt vették rossz néven, hogy amikor egy afroamerikai rapper másolta őket ugyanígy, akkor bezzeg nem voltak ilyen érzékenyek.
Emlékeztetőül….
Bede Márton újságíró szúrta ki, hogy a dollárjeles dizájn lopott, ezt a vizuális geget ugyanis az ikonikus amerikai punkzenekar, a Dead Kennedys találta ki 1980-ban egyfajta polgárpukkasztó egyenruhaként. A kultikus punkzenekar három alapítója is megszólalt Az individualista.hu blog megkereste a tengerentúli csapat frontemberét, Jello Biafrát, aki Seres László újságíró kérdésére válaszul írásban megköszönte a tájékoztatást, és elmondta:
„NEM, egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja!!! Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon? Igen, egész biztosan megsértették mind a DK, mind a neves újhullámos/korai punk fotós, FStop Fitzgerald szerzői jogait.”
A 444.hu ezután közölte a Dead Kennedys másik két alapítójának válaszát is, akik szintén reagáltak a CÖF lopott kampányára. A gitáros East Bay Ray úgy fogalmazott, hogy
„ezt a képet a Dead Kennedys és a fotós f-Stop Fitzgeraldtól lopták el a hatalmon lévő, őrült jobboldali Orbán-tábor emberei. Ha tőlünk lopnak, akkor a magyar néptől is kétségtelenül lopni fognak.”
Klaus Flouride basszusgitáros pedig egyetértve zenésztársaival leszögezte:
„Semmi semmi jó és minden rossz Orbánban és a kegyetlen politikájában. Támogatjuk az ellenzékét, és dühösek vagyunk, hogy az f-stop Fitzgerald-képek plagizálását választotta. Nem akartuk, hogy bármi közünk legyen ehhez, pont.”
CÖF-reakció a fentiekre:
„Amikor egy amerikai rapper másolta a Dead Kennedys-t, nem voltak olyan érzékenyek….”
Ezekután kedden….
„Átragasztó mester feljelentve! Ahogy ő ragaszt, nem ragaszt úgy senki! Márki-Zay Péter nemcsak ragaszt, ragasztat és ragad is”
– ezzel a költeménnyel tudatta hétfőn a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), hogy feljelentették Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, amiért csapatával átragasztották a kormányközeli civil szervezet dollározós kampányplakátjait. A költeménynek azonban itt nincs vége, folytatódik:
„A ragasztót nehéz eltávolítani. Úgy tűnik, a plakátot könnyebb. Nehezen tűri, hogy senki földjére vásárolt útlevelet. Konyec – vége a politikai ámokfutásnak. Nem kell senkinek. Érthetetlen számára a közerkölcs, a jogértelmezés sem a kenyere”.
Majd hozzátették azt is, hogy „a civilek szólás- és véleménynyilvánításának átírása, megakadályozása demokráciaellenes. “Sajnos látnunk kell egy szerencsétlen hazudozó Hódmezővásárhelyen történő vergődését. Úgy tűnik, segítenünk kell, hogy belássa, neki már egy egész ország fújt takarodót a választások éjszakáján.” Szabad versük végül azzal zárul, hogy
„Ragadvány Úr! A politikai pályán az ön meccsét lefújták, érdektelen személlyé vált, irány az öltöző!”
Márki-Zayék amúgy azt matricázták fel a Dead Kennedystől lopott plakátokra, hogy
„Orbán máig nem számolt el a Sorostól kapott milliókkal és a szabadon bocsátott bűnözőkkel”.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is