Connect with us

Kiemelt hírek

A csapda bezárult, Magyarország bentreked

Megosztás

Vásárhelyi Mária közösségi oldalán elmélkedik arról a borzalmas tényről, hogy mit művelt ezzel a nemzettel a tudatos agymosás.

Két riport, egy téma

Vajon miben különbözik egymástól a totális kormányzati agymosáson átesett Dalma néni, aki kétségbeesve, a fölháborodástól remegő hangon olvassa be a rádióba a Hírcsárda nevű vicclap tréfáját, mely szerint Soros György Magyarországon kötelezővé akarja tenni a pedofíliát, a kábítószerfogyasztást, mindenkit át akar téríteni az iszlám és a zsidó hitre, mindenkit férfivá kíván operáltatni, a magyar gyerekeket Pakisztánba akarja költöztetni, el akarja töröltetni az országhatárokat és elrendelni, hogy ezentúl csak kihangosított mobiltelefonon beszélgethessünk, valamint Schmidt Mária miniszterelnöki écesz-géber és történelemhamisítási főfelelős, aki az Egyesült Államok egyik legismertebb kabaréműsorára hivatkozva állítja teljes meggyőződéssel Ann Applebaumnak, az USA egyik legismertebb történészének és publicistájának, hogy Soros György megvásárolta a Demokrata Pártot. A két interjú között csak annyi volt a különbség, hogy míg Applebaum vitába szállt Schmidttel, a Karc Rádió – ugyancsak totál agymosott műsor vezetője – némi kételkedéssel ugyan, de hitelt adott Dalma néni szavainak. Hát nagyjából idáig terjed a Fidesz agitátorainak és közönségüknek szellemi horizontja és intellektuális képessége. És ez a totális idiotizmus determinálja a mi sorsunkat és gyermekeink jövőjét.

A mindennapok Vásárhelyit igazolják

Olyanok félnek és rettegnek a migránsoktól, azaz menekülőktől, akik életükben sem láttak még egyetlen egyet sem. Olyanok félnek, rettegnek  egy több  mint 80 éves embertől, akiknek fogalmuk sincs róla, vagy ha volt is, azt már elfelejtették, eltüntette az agymosás, hogy mennyi, de mennyi ismerősükön, esetleg rokonukon segített annak idején akár ösztöndíjakkal is Soros György.

A csapda tehát bezárult az ország körül. Csak rajtunk múlik, mikor lehet szabadulni.

Talán tavasszal?

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. János Dunai

    2018.02.11 11:46 at 11:46

    a csapda bezárult és üres.izraelböl usabol a komuves uzsoras cionista hordak esetleg masképp látják de nekik semmi sem elég.föleg a bizonyitasi kenyszerü csicskahadnak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük