Sajnos mindez sokszor a sértett tudtával és beleegyezésével történik. Ez, illetve az érintettek labilitása is nehezíti a csicskáztatás felderítését, pedig modernkori rabszolgák szép számmal lehetnek.
Sajnos mindez sokszor a sértett tudtával és beleegyezésével történik. Ez, illetve az érintettek labilitása is nehezíti a csicskáztatás felderítését, pedig modernkori rabszolgák szép számmal lehetnek.
Látjuk. Reménytelen helyzet. Ilyen világ ez….
Megy szerencsétlen a következő pofonért, ahogy a Kreml közelébe ér válik egyre töpszlibbé testben-lélekben, már vitustáncot jár a keze, lába, vigyorog ostobán, fagyott lárvaszerű arccal, és próbálja értelmezni a kurva, kilométeres asztal sarkán feszengve, hogy gazdája mi a lóf@szra is gondolhat, olvasni a szájáról, mert hallani nemigen lehet ilyen csillagászati távolságról semmit. Lényegtelen persze.
Nem azért van ott, hogy halljon-értsen.
Az asztal, a gyengébb idegzetű nézőknek epilepsziás tüneteket okozó környezet, egyáltalán az egész kínos bokacsattogtatós-fogvacogtatós szitu mindent elmond.
Egyszerűen ott kell neki lenni!
Ezt a szerencsétlent kíméletlenül, lekezelően röhögve csicskáztatja a nagy orosz medve, ráadásul annyira, de annyira megalázó módon, amire nemhogy a nemzetközi diplomáciában nem látunk példát, de még a békési tanyavilágban is ritkaságszámba menő. Az ok nyilvánvaló. Kicsit elszaladt a lazább pórázról, a gazda nem ért rá vele foglalkozni, most néhány engedelmességi rutint újra kellett tanulni. Ül, fekszik, lábhoz. Mondom, lábhoz! Megy ez. Jó kutya, jutifalat. Ennyit ér a felcsúti kisjézus, nemzetünk fénylő, önjelölt csillaga, az illiberalizmus lobogó fáklyája. Pont semmit. Igen főnök megértettem, köszönöm istenem.
Kushad az asztal sarkán megsemmisülve, saját jelentéktelenségébe roskadva, leforrázva és megsemmisülve.
A stáb már azon dolgozik, hogy lehet majd az asztalt rövidebbre retusálni legalább az otthoni médiában
Nem lehet. Erre kevés a photoshop, meg az ócska egyenduma az „olcsó” orosz gázról, meg a rezsicsökkentésről. Mert ennél drágább, megalázóbb, szánalmasabb útja nem nagyon volt a Kedves Vezetőnek. Nincs az a luxusrepülőn benyakalt pálinkamennyiség, ami feledteti a csendőrpertut, a megalázó csicskáztatást, meg a hangárnagyságú terem végében felsejlő nagy orosz medve fagyos tekintetét.
Ül, fekszik. Lábhoz!…Jó kutya!