Ez a nap
A Fidesz jól idomított fiatalokat keres

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz aggódik az önkormányzati választás miatt, ezért is akar közpénzből fizetett propagandahadsereget kialakítani az egyetemistáknak hirdetett ösztöndíj-programmal.

Előbb-utóbb olyanokká válnak, mint Bayer Zsolt
Gréczy Zsolt, a párt országgyűlési képviselője, frakciószóvivője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: sajtóhírek szerint a Fidelitas-elnök Ágh Péter által alapított Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány pályázatot írt ki „polgári értékeket valló egyetemistáknak”, hogy havi 60 ezer forintos ösztöndíjért írjanak publikációkat, véleménycikkeket, és végezzenek közösségszervezést.
Közölte: a DK szerint egyértelmű, hogy a kormány nem „a jövő irodalmi klasszikusait és tárcaíróit” akarja felkutatni az ösztöndíjprogrammal. „Olyan jól idomított, jól programozott, véleményformáló fiatalokat keresnek, akik a fizetett utánpótlás-képzés keretében képesek és hajlandóak elsajátítani a Fidesz-retorika elemeit, és aztán előbb-utóbb olyanokká válnak, mint Bayer Zsolt” – fogalmazott Gréczy Zsolt.
Hozzátette:
a Fidesz aggódik az önkormányzati választás miatt, mert látja, hogy sok helyen megszületett az ellenzéki együttműködés.
Eredményes volt az egyeztetés
A politikus ezzel kapcsolatban jelezte: szombaton megszületett a megállapodás Szegeden is, a DK része a teljes ellenzéki együttműködésnek a városban, vagyis támogatják Botka László (MSZP) polgármester-jelöltségét, és megállapodtak az egyéni körzetek és listák jelöltjeiről is.
Kérdésre válaszolva elmondta: a DK és Botka László között „nem volt felhőtlen a viszony”, amikor Botka László miniszterelnök-jelölt volt, és lehet, hogy ez vetült ki a tárgyalásokra, de Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az elmúlt napban többször is egyeztetett a polgármester és a DK helyi szervezete között és így létrejött a megállapodás.
Arra a kérdésre, hogy kit támogat a DK az V. és XX. kerületben, miután a Jobbik bejelentette, hogy a belvárosban Losonczy Pált, Pesterzsébeten pedig Bencsik Jánost indítja polgármester-jelöltként, Gréczy Zsolt közölte: a XX. kerületben új közös jelölt lesz, akit a DK is támogatni fog, az V. kerületben pedig az ellenzéki együttműködési megállapodásnak megfelelően, Tüttő Katát támogatják.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára