Kerítésen innen
A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
Megvolt az idei második Alaptörvény-módosítás is: a hatályba lépése óta most már 14. alkalommal átírt szöveg könnyített a legfőbb ügyész kiválasztásán, amivel a kormánypárti kétharmad Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő – véli a hvg.hu.
135:53
A parlamenti törvénygyár futószalagján kedden délután kéttucatnyi törvényjavaslat sorakozik, ezek közt az Alaptörvény újabb – sorrendben tizennegyedik – módosítása is, amelyről a hvg.hu megírta, hogy
a célja Polt Péter legfőbb ügyész idő előtti leváltása, utódlásának biztosítása, ezzel együtt pedig egy új fővádló 9 évre történő kinevezése lehet.
Az Országgyűlés végül ezt az Alaptörvény-módosítást
135 igen és 53 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el.
A jövőben nem kell ügyésznek sem lenni ahhoz, hogy legfőbb ügyész lehessen valaki
A minden előzmény nélkül, egy hónapja benyújtott Alaptörvény-módosítás a legfőbb ügyész megválasztásáról szóló rendelkezést írja át, eltörölve azt a feltételt, miszerint a legfőbb ügyészt az ügyészek közül javasolják és választják. Nem változott tehát a jelölés és a kétharmados többséggel választás módja, de a jövőben nem kell ügyésznek sem lenni ahhoz, hogy legfőbb ügyész lehessen valaki. A legfőbb ügyész választásának feltételeit szabályzó Alaptörvény módosítása első hallásra idő előttinek tűnhet, hiszen Polt Péter mandátuma 2028-ig szól, de igazából azután is maradhat a posztján. Sőt még akkor sem könnyű leváltani őt, ha kormányváltás történne. Éppen azon jogászkodott ugyanis a 2022-es választás előtt az ellenzék, hogy vajon, ha csak feles többséget szereznek, el tudják-e mozdítani Poltot, akinek felmentéséhez amúgy – egy 2021-es fideszes módosítás óta – kétharmados többség szükséges.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Akkor mégis miért…?
Egy váratlan, idő előtti személycserének, vagyis Polt leváltásának a Fidesz szempontjából kizárólag akkor lenne értelme,
ha komolyan tartanának attól, hogy a 2026-os parlamenti választáson elveszítik kétharmados többségüket.
Enélkül ugyanis mandátumának 2028-as lejárta után nem tudnák se Poltot a posztján tartani, sem pedig kétharmados többséggel új legfőbb ügyészt választani.
Viszont
ha idő előtt lecseréli a Fidesz Polt Pétert, akkor az általuk megválasztott új legfőbb ügyész lesz hivatalban újabb 9 évre – szemben Polt hátralévő 2 évével.
Alig fél éve….
Az előző, 13. Alaptörvény-módosítás egyébként alig egy fél éve volt, akkor éppen a Novák Katalin lemondásához vezető K. Endre kegyelmi ügye okozta botrány csillapítására írta át a Fidesz-kétharmad a legfontosabb jogszabályt, méghozzá aktuális politikai céljai mentén: A “gránitszilárdságúnak” szánt Alaptörvény megváltoztathatatlanságának egyik garanciája a Fidesz eredeti elképzelése szerint amúgy az lett volna, hogy a 2012-ben hatályba lépett szöveg csakis két, egymást követő parlament egybehangzó döntése nyomán módosulhatott volna. Végül azonban még saját kezét sem akarta megkötni a Fidesz-kétharmad, így ez a kitétel kimaradt az akkor véglegesnek tekintett jogszabályból.
Friss
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!