30 éve dőlt le a „Fal”– A határnyitás hiteles krónikája abból az időből, amikor még volt külügyminisztere Magyarországnak

„Itt, Budapesten érte a Falat az első súlyos csapás. Ez a történelmi jelentőségű esemény mindörökre összefonódik a magyar néppel, Budapesttel és Horn Gyula nevével. Az európai Károly-díj kitüntetettjének halálával Európa szegényebb lett.” Hans-Dietrich Genscher, egykori német külügyminiszter.

Emlékezzünk a legilletékesebb szavaival:

„Hajnalra elhatározásra jutottam, s egy kiadós futás, majd forró fürdő után frissen bementem a minisztériumba. Behívtam két helyettesemet, és közöltem velük a döntést – írta Horn Gyula.

„Radikális megoldás kell, olyan, amely lehetővé teszi, hogy mindenki legálisan eltávozhasson

Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a rendkívüli helyzetre való tekintettel felfüggesztjük az 1969. évi magyar–NDK utasforgalmi megállapodás és bizalmas jegyzőkönyvének alkalmazását. folytatódik Horn visszaemlékezése. Az egyezménnyel ellentétben lehetővé tesszük, hogy az NDK-állampolgárok akadálytalanul eltávozhassanak minden olyan országba, amely az úti okmányukra hajlandó beutazó- vagy tranzitvízumot adni. Ennek megfelelően a magyar hatóságok eltekintenek annak vizsgálatától, hogy az NDK úti okmány egyébként érvényes-e arra az országra, amely a vízumot kiadja. Legjobb lenne az egész egyezményt felmondani, de ezt nem célszerű megtenni, mert jogszerűen bármelyik fél felmondási szándékának kézhezvételétől számított három hónap múlva lehet csak felmondottnak tekinteni az egyezményt. Ki tudja, addig mi történhet, nem várhatunk tovább” – fejeztem be.

A fiúk lelkesen támogatták az elképzelést

Megkértem őket, sürgősen dolgozzák ki az NDK lehetséges retorziójára vonatkozó alternatívákat. Felhívtam Németh Miklóst, röviden vázoltam a megoldást. Hosszú csönd következett a telefonban, majd azt mondta:

„Délután beszéljük meg a dolgokat. Idehívom a belügyminisztert is, meg akit a kabinet tagjai közül el tudok érni.”

Délután a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában ismertettem a helyzetet: a táborok dugig vannak, lassan hűvösre fordul az időjárás, az NDK semmit sem hajlandó tenni, s az osztrák meg a jugoszláv határainkon állandósultak a cirkuszok. Majd ismertettem elgondolásaimat. Németh Miklós töprengésbe merült, majd azt mondta: „Igen, ezt kell tenni, nincs más kiút.” A belügyminiszter is támogatott, de annyit megjegyzett: „Tudod-e, Gyula, hogy ezzel a lépéssel a két német állam közül a másikkal szemben az NSZK-t választjuk?” – „Nem – válaszoltam –, mi a németek jogos igénye mellett állunk ki, Európát választjuk. Különben is, fabatkát sem ér az a rendszer, amelyben az állampolgárok nem akarnak élni. Az emberi jogi ügyekben az általános nemzetközi normák fontosabbak, mint két VSZ-tagállam megállapodása.”

A miniszterelnök ezután megkérdezte:

„Számoltál azzal, hogy e lépés következtében elszigetelődünk Kelet-Európában?”

– „Szerintem a szovjetek és a csehszlovákok reagálása a fontos, mert a románokkal úgysem lehet már rosszabb a viszonyunk, az NDK várható retorzióira meg kidolgozzuk az ellenlépéseket – válaszoltam. – Különben is! Ez az ország a keleti szomszédai meg a korlátolt vezetői miatt ment tönkre. A Szovjetunió már szinte semmit sem teljesít a vállalt szállítási kötelezettségeiből” – tettem hozzá dühösen.

A vitát lezárva abban állapodtunk meg,

hogy a lehető legnagyobb titokban előkészítjük a döntést, és szeptember 10-ről 11-re virradóra megnyitjuk a határt. A belügyminiszter gondoskodik a határőrség felkészítéséről.
Aznap este felhívtam Genschert, s kértem, haladéktalanul küldje Budapestre az államtitkárt, mert fontos közlendőm van.

Éjszaka megérkezett, s reggel megkezdtük a tárgyalásokat. Utána csak azt hajtogatta: „Ez fantasztikus! Erre álmainkban sem gondoltunk volna, ez egy nagyon bátor, humánus lépés.” Ígéretet tett, hogy teljes titoktartás közepette haladéktalanul tájékoztatja a főnökeit. Kértem tőle, nehogy rejtjeles táviratot küldjön, mert az rögtön „odaát” lesz. Kézzel írja meg a szöveget, és személyes futárjával küldje.

A Demokrata Fórum embere sűrűn hívogatott, hogy mikor születik már döntés az éjszakai akció ügyében, én meg csak türelemre intettem. Eszem ágában sem volt beavatni, hogy más megoldásra jutottunk.