A határon túli magyarok választójoga nagyon ingoványos terület

Papp Sándor Zsigmond íróval, a közelmúltban megjelent, Gyűlölet című regénye apropóján a Vasárnapi Hírek készített interjút.

Az író aki beleszületett a gyűlöletbe

Papp Sándor Zsigmond elmondta, amikor egy könyve megjelenik, mindig boldogabb. Ugyanakkor egy kis szorongás is társul mellé, miként boldogul majd, miután elengedte, ezért aztán, hogy oldja ezt az érzést, most gyorsan bele is fogott a következő megírásába:

” Amikor 2012-ben belefogtam a regény megírásába, még nem is sejtettem, hogy pár éven belül ilyen mindennapossá, kulcsszóvá válik, ennyire jelen lesz az életünkben a mesterségesen gerjesztett gyűlölet. Elsősorban azt szerettem volna megvizsgálni, mit jelent akkor, amikor a családból jön a minta, hogy márpedig gyűlölni kell a románokat. Mindenfajta magyarázat nélkül.”

Kitért arra, mondhatni beleszületett a gyűlölet nevű borzalomba. A könyvbeli történet részben a családja történetén alapul, az egyetem elvégzése után kolozsvári anyját és szatmári apját is kihelyezték a Kárpátokon túlra, a színromán Moldvába, a román asszimilációs politika elképzelései szerint:

” Ott születtem, Radócon, de nekem semmi kötődésem nincs a helyhez, mert engem majd egy hónap múlva el is vittek onnan a nagyszüleim. Ugyanakkor végigkísér egy életen át, mert a személyi igazolványomban benne van ennek az idegen városnak a neve. Az elrománosítás kísérlete egy gyerekben ellenállást szül még akkor is, ha nem tud róla. Ehhez adódtak hozzá a rokoni reakciók: a nagyapám például amikor Kolozsvárt átnevezték Cluj-Napocára, már nyíltan bocskortalpú oláhoknak hívta a románokat. ”

Amikor még az anyaországból jöttek a messiások

Megélt élményként említette, hogy gyerekként a magyarországi magyarok voltak a messiások,  akik dunakavicsot, kólát és rágógumit hoztak:

” Később, a kilencvenes évek elején viszont az erdélyiség számomra pejoratív jelentéssel telítődött, amit gyűlöltem. Valódi etnobiznisz épült rá: az erdélyi elvárta, hogy kapjon valamit Magyarországtól, hogy kompenzálják valamivel a szenvedéseit. Másrészt, megfigyeltem azt is, hogy az átköltözöttek egy része a romángyűlöletét rögtön átsugározta a zsidókra és/ vagy a cigányokra.”

Úgy gondolja, egy az egyben áttették a gyülöletet, mintha olyannyira az életük részévé vált volna, hogy már nem tudnak létezni nélküle – új célpont kellett nekik:

” És pontosan ugyanolyan sztereotípiák mentén gyűlölték a cigányokat, zsidókat, ahogy a románokat. De az is figyelemre méltó, ahogy manapság Erdélyben is pillanatok alatt elharapózott a migránsgyűlölet, pedig ott még kevesebb migránst láthattak, mint itt. Elillant az utolsó illúzió is: ez a két- vagy háromnyelvű vidék még mindig fogékony a gyűlöletre.”

Részletesen beszélt arról, hogy véleménye szerint mi jellemzi leginkább az erdélyi magyar–magyarországi magyar viszonyt:

„ A választójog megadásával a határon túli magyarok esetében nagyon ingoványos területre tévedtünk. Trójai faló volt ez. Mert tényleg visszás helyzet, hogy az, aki időnként átjár Erdélyből Magyarországra, ha átjár egyáltalán, levélben szavazhat, míg az, aki itt élt, csak most éppen külföldön dolgozik, a külföldi ország fővárosának magyar nagykövetségén kell leadja a voksát. És ebből a visszás helyzetből fakadó gyűlölet, frusztráció persze az erdélyi magyarokon csapódik le. Pedig nem nekik kellene orvosolni ezt a problémát.”

A hatalom szava!

Az író a Népszabadság újságírója is volt, ezért megfogalmazta azt is, milyen indulatokat keltett benne a lap megszüntetése:

„Bár már korábban is ott lógott a szerkesztőség felett a megszűnés réme, de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy így történik majd, hatalmi szóra.
A romániai diktatúrabeli évek már elvették a kedvemet mindenféle tömegrendezvénytől, nem tudok én már tapsolni senkinek sem, de a Népszabadság bezárása olyan mértékben megrendített, hogy akkor életemben először kimentem a Parlament elé.”

Kapcsolódó

Vujity Tvrtko: Ennyi karaktergyilkosságot, gyűlöletet és gyalázkodás nincs kedvem tovább finanszírozni!