Kiemelt hírek
A házelnök ismét megrendszabályozza az újságírókat

Az őszi parlamenti ülésszak kezdetétől módosulnak az országgyűlési tudósítás rendjének szabályai – tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán.

A változás indoklása
Közleményük szerint a házelnöki rendelkezés megváltoztatását, a korábbiaknál részletesebb és egységesebb szerkezetű szabályozás kidolgozását, valamint az Országház és az Irodaház épületében a média munkatársai által munkavégzésre és tartózkodásra igénybe vehető új helyszínek kijelölését a Steindl Imre-program keretében történő teremhasználat megváltozása, a hivatali helyiségek, adminisztratív irodák áthelyezése indokolta.
Az Országgyűlés honlapján megjelent módosított rendelet szerint az újságírók a plenáris ülés napján az Országház főemeletének a kupolacsarnoktól délre eső területén csak a sajtóiroda külön engedélyével tartózkodhatnak. A sajtó számára biztosított üléstermi páholyt pedig csak az erre kijelölt útvonalon közelíthetik meg az Országház félemeletén nemrég kialakított sajtóterem felől.
A parlamenti sajtóbelépők
kiadásának célja, hogy az Országgyűlés munkájáról, az Országházban, valamint a képviselői irodaházban megrendezett eseményekről tudósíthassanak azok tulajdonosai. Az állandó belépők a jövőben csak az Országgyűlés rendes időszakában érvényesek, azon kívül napi belépő kérhető.
A sajtótudósítással kapcsolatos új szabályok kimondják azt is, hogy a felvételkészítés nem zavarhatja és nem akadályozhatja a képviselői vagy a hivatali munkát. Nem készíthető felvétel a plenáris üléstermet övező folyosón, az éttermekben és büfékben, ott, ahol biztonsági berendezések vannak és a hivatali szervezet számára fenntartott területeken sem. A felvétel magába foglalja a hang- és képrögzítés minden formáját.
A változtatás kitér a sajtótájékoztatók rendjére is,
ami szerint sajtótájékoztató csak az Országház sajtótermében, a frakciók sajtótermeiben vagy az északi, úgynevezett kék társalgóban tartható. Ha a tájékoztató egy bizottsági üléshez kapcsolódik, akkor az az adott ülésteremben is megtartható, a bizottság elnökének döntése alapján.
A kormány képviselői csak a kék társalgóban tarthatnak tájékoztatót, máshol ez engedélyhez kötött. Ha a kormány tagjai nem az Országgyűlés munkájához kapcsolódóan tartanak tájékoztatót, azt csak a házelnök engedélyével tehetik meg.
Az interjúkészítésre kijelölt helyszínek kibővülnek az Országgyűlés Irodaházának aulájával a sajtó számára kijelölt területtel.
Az interjúalany szabadon dönt (szerintünk eddig is így volt – a szerk.)
A rendelet – hasonlóan az Európai Parlament intézményeihez vagy a holland szabályokhoz – kimondja, hogy az interjúalany bármikor visszautasíthatja vagy befejezheti az interjút, amit a média munkatársainak tiszteletben kell tartani.
A sajtóiroda közlése szerint a módosítás összhangban van a nyugat-európai országok parlamentjeinek gyakorlatával és az Európai Parlament intézményeiben érvényes rendelkezésekre épülnek. Az Országgyűlés Hivatala ezután is biztosítani fogja, hogy a nyilvánosság akadálytalanul követhesse a törvényhozásban zajló munkát – írták.
(Forrás: MTI)

Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
Bartha László
2019.10.16 19:20 at 19:20
Kösse fel magát !!!!!!!!!!!