Kerítésen innen
A K-vitamin, amit dübörgő egészségügyünk képtelen beszerezni – ki a felelős és felelősségre vonják-e?
Felháborító, hogy Magyarországon, ami baromi jól teljesít, – mint tudjuk a regnáló megszólalóitól – előfordulhat, hogy a betegek nem tudnak hozzájutni a szükséges gyógyszereikhez, mert kerítésen belül nem kapható.
Félreértés ne essék: nem függesztették fel a gyártásukat,
mert például Bécsben minden kapható, itthon is megrendelhetjük többszörös áron. Ebből következik, hogy a kormány illetékesei döntése miatt nem kapható a magyar patikákban.
A most aktuális hiánycikk a K-vitamin (vagy Konakion), ami azért létfontosságú a kisbabáknak, mert hiányában a véralvadásban szerepet játszó véralvadási faktorok nem termelődnek kellő mennyiségben, ami életveszélyes vérzésekhez, agyvérzéshez vezethet. A gyerekek Magyarországon rögtön a megszületésük után pár órával, még a kórházban megkapják az első adagot.
Nem vesszük meg, protokollt módosítunk…..
A hazai protokoll szerint ezután a csak anyatejjel táplált csecsemőknek adott időközönként ismétlődően újabb adagot kell kapniuk, mert az anyatejben nincs K-vitamin. A K-vitamin be nem adásához köthető az a tragédia is, amikor egy csecsemő meghalt, a vád szerint az oltáskritikus szülők gondatlansága miatt – írta az Index.
…bizonytalan végű hiány….
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján olvasható információk szerint bizonytalan végű hiányról van szó, amelynek gyártási gond az oka.
A közösségi oldal egy bejegyzése nem oldja meg a problémát, de fontos dologra hívja fel a figyelmet.
„Most zajlik azoknak a szülőknek a pere, akik nem adatták be babájuknak a K vitamint, és a baba ebbe belehalt (az orvosi vélemények szerint ebbe halt bele).
Őket ezért felelősségre vonják.
Hazánk babái most szintén nem kapják meg ezt a vitamint, és ezért nem vonnak felelősségre senkit. …
A gyógyszergyártó, aki nem termel megrendelésszám szerint, az OGYÉI (vagy hogyhívják), aki nem gondoskodik megfelelő számú utánpótlásról, a magánpatikaüzemeltető (hiszen már mindegyik magánkézben van), aki nem versenyezteti a beszállítóit, így nem gondoskodik a megfelelő számú utánpótlásról …. Nos. Egyikük sem felelős.
Ugyanakkor, ugyanezért – a fent említett esetben – a szülőket viszont nemcsak felelősségre vonták, de el is fogják ítélni.
Érdekes? Érdekes. …… És ebbe hány baba fog belehalni? Azért ki lesz a felelős?”
A hiány eredetileg tavasz végén, május 1-re alakult ki
Nyáron az hozott átmeneti megoldást, hogy az OGYÉI
több hónapra elegendő, összesen 58 200 doboz K-vitamin importját engedélyezte.
A lényeg tényleg, hogy lesz-e még egy új stadion az atlétáknak? Ezt fogják mondani a gyógyszerhiányba belehalók hozzátartozóinak? Van olyan, aki erre szavazott?
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….