Voks 2024
„A kamerát ellenőrizzük le, hogy nem-e (!) körözik” – 2024, Magyarország: kalocsai életkép egy nyilvános Szijjártó-kampányeseményről
Az úgy volt, -lehetett- hogy Szijjártó Péter, a magyar külügyér, aki közszolga, ugye, igencsak kellemetlen helyzetbe került a minap, amikor volt olyan naiv, hogy „szóba állt” az Önt is képviselő sajtó munkatársával, aki a külügyminisztérium számítógépeit meghekkelőkről és az arra adott valótlan állításairól érdeklődött. Ezt a szitut elkerülendő, Kalocsán már éberebbek voltak az őt őrzők.
A „sajtónyilvántalan” fórum esete
A Telex számolt be arról, hogy „csütörtök este Kalocsán tartott lakossági fórumot Szijjártó Péter. Az eseményt nyilvánosan hirdették meg a helyi médiában, viszont miután odaértünk, úgy döntöttek, mégsem sajtónyilvános a dolog.
Azaz csak a „meghívott sajtó” mehet be, mi nem. Ezután a parkolóban vártuk a minisztert, hogy az orosz hekkertámadásról kérdezzük. Viszont amikor megérkezett, a rendőrség műveleti területté nyilvánította azt a pár négyzetmétert, ahol Szijjártó az autójához sétált, bennünket pedig igazoltatni kezdtek, sőt fontosnak tartották azt is, hogy ellenőrizzék, a kameránk nem lopott-e.
Miután Szijjártó elhajtott, mindez hirtelen már nem volt annyira fontos.
Csak úgy….
A felháborító esetről készített videofelvétel számunkra üdítően magyarosra sikeredett jelenetét egy hölgy adta elő, akinek az lehetett a rém fontos feladata, hogy egy asztal mögött dekkolva regisztrálja a „műsorra” érkezőket és bio-hátteret biztosítson a regnáló kis zászóihoz. Amikor a kamera a hadiszállása felé fordult, akkor a Fidesz és a KDNP logós zászlókat elfordította a kíváncsi objektív „szeme elől” közölve:
„… nem lehet itt fényképezni, jó? Nem sajtónyilvános esemény….”
A reakciója sokat elárul a 2024 magyarországi mentális állapotunkról:
Hadházy-olvasat
„A Kalocsán a Telex újságíróit ért atrocitásban nem is az volt a legmegdöbbentőbb, hogy Szijjártó Péter rendőröket hívott, elállni az újságírók útját. Hanem az az arcátlan, cinikus és törvénytelen módszer, ahogyan el akarták venni az operatőr kameráját. A hatalom pökhendi, mitugrálsz képviselője azzal az ürüggyel akarta elvenni a kamerát, hogy „megnézze annak a számát” és ellenőrizze, hogy az nem lopott-e…
Az újságírókban volt annyi bátorság, hogy ennek a nyílvánvalóan törvénytelen felhívásnak nem tettek eleget.
A jogász kollégákkal megvizsgáltatom, van-e értelme emiatt bármilyen hivatalos panasznak. Mellette szól, hogy legalább kicsit szégyelljék magukat Pintér szolgái, amikor magyarázni kell a magyarázhatatlant. Ellene szól, hogy talán még élveznék is, amikor a panasz cinikus elutasítását írják. Mint ahogyan mindent rendben találtak akkor, amikor az egyik rendőrük folyamatosan próbálta kirúgni a lábamat az egyik kordonbontásnál, közben pedig azt óbégatta, hogy ne rugdossam őt. Vagy akkor, amikor hátracipeltek a kamerák elől, kicsavarták a kezem, a földre tepertek, és a vesémen térdepelve élvezték a helyzetet.
Ez jön most, hiszen Orbánt nyílvánvalóan aggasztja, hogy a maradék független sajtó is elég volt Novák Katalin és Varga Judit megbuktatásához, illetve elég egy újonnan jött – ráadásul közülük jött – szereplő ismertségének pillanatok alatt történő felemeléséhez. A bosszú közeleg.”
Emlékeztetőül….
Nem tudni, kit lep meg, kit sem, de kiderült, hogy a magyar kormány -élen Szijjártó Péter külügyminiszterrel- úgy nevezte kampányhazugságnak a Direkt36 cikkében szereplő hírt, miszerint az orosz titkosszolgálatok éveken át ki-be járkáltak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszerébe, hogy addigra ők maguk rendelték el egy munkacsoport felállítását a témában.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….