Voks 2024
A békepárti Orbán Viktor fegyverkezik és háborúra készül, de azért magyarázkodik

A békepárti Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádiós szózatának talán legfontosabb része az amit az ország háborús felkészítéséről mondott.

Demagógiától sem mentesen
A miniszterelnök pénteken reggel a rádióban elmondta: A hadseregek megléte szükséges, az nem háborúhoz vezet, a hadseregek hiánya vezet a háborúhoz, mert a háborúk oka legtöbbször a gyengeség. Ha egy ország úgy értelmezi, hogy a másik ország, amire a foga fáj, az nem tudja védeni magát és a támadónak nagyobb kára származik a háborúból, mintha meg se próbálta volna. Erre egy orvosság van: ha az áldozatnak kiszemelt ország elég erős, hogy meg tudja védeni magát. ezért az erő, a hadsereg szükséges a háború megelőzésére, ez egy furcsa összefüggés – kezdte a miniszterelnök a háborúval kapcsolatos témával.
Szerinte Magyarországnak korábban nem volt ereje és most is van még mit fejleszteni. Orbán szerint egyébként az orosz hadsereg nehéz háborút vív az ukránokkal, de nem tudja őket legyűrni. Ha lenne erejük, már legyőzték volna Ukrajnát. Ezért nem logikus az a feltételezés, hogy az oroszok, akik Ukrajnát se tudja legyűrni, egyszer csak jön és „hamm, bekapja az egész nyugati világot.” A NATO védelmi szövetség, nem tűri a tagállamainak megtámadását. Ezért az orosz veszélyre való hivatkozást a nyugatiak háborúba való belépésnek előkészületi manővereként értelmezem. Az első és a második világháború érzelmi előkészítése hasonló volt, mint ami most zajlik a kommunikáció területén Brüsszelben és Washingtonban. ez történik a médiában és a politikusok nyilatkozatainak világában is – mondta Orbán Viktor, aki szerint felfoghataltan, miért nem a további pusztítás megelőzése a cél.
Nesze neked NATO
Magyarország NATO-tagként nehéz helyzetben van, mert mi vagyunk az az ország, amely ragaszkodik a NATO alapokmányához, miszerint ez egy védelmi szövetség, aminek célja, ha bármelyik tagállamot megtámadják, a többiek azonnal a segítségére sietnek.
-idézi a Blikk
Szerző
Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda