A választáson a kisebbség döntött

Solymáron, ahol már hagyománya van annak, hogy a Fidesz nyer, látszólag nem történt semmi meglepő: vasárnap, a 6-os választókerületben, az időközi választáson 225 szavazattal a fideszes Dalos Attila győzött, míg Kárpáti Zsuzsanna független jelölt az ellenzék teljes összefogásával 169 voksot szerzett. Pálmai Ferenc munkáspárti jelölt is kapott 2 szavazatot. Az eredményt a Fidesz az ellenzék heves pocskondiázásával és bevándorlásellenességgel „ünnepelte”…

Nem csoda, nem új és nem is igaz

Csoda-e, ha ezután Orbanisztánban Orbán pártja az első közleményében azzal vadította tovább Orbán népét, hogy

„a baloldali pártok – az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum – saját nevükben még kiállni sem mertek a választók elé, és inkább egy álcivil képviselőt indítottak, akit az elvtelen Jobbik is segített azzal, hogy el se indult a választáson. A solymári eredmény üzenet az ellenzéknek: az emberek nem kérnek a bevándorláspárti erőkből és abból a hazug, álságos összefogásból, amely kizárólag csak a hatalomról szól”?

Nem, nem csoda. Nem is új. És ahogyan megszoktuk, nem is igaz.

S ámulhatunk-e azon, ha a független jelöltet támogató MSZP és a Liberálisok – veszteség ide vagy oda – még reménykednek? Az utóbbiak szerint

„az eredmény azt igazolja, hogy széthúzás helyett széleskörű együttműködésre van szükség”.

A szocialisták szerint is

„reményt ad az eredmény – a közös indulás a győzelem forgatókönyve – csak együtt sikerülhet legyőzni a Fideszt és elérni a változást”.

Nem, nem csodálkozhatunk ezen sem, elvégre a jövő évi választásokat reménység nélkül csakis feladni lehetne.

Azt talán mondani sem kell, hogy álciviljei nem az ellenzéknek, hanem a Fidesznek vannak. S persze az ellenzéki összefogást bármi áron meggátolni – hat pártot gyávának, egyet elvtelennek titulálni, a csodával már-már határos összefogást pedig hazugnak és álságosnak nevezni – a Fidesz létérdeke. Ahogyan az is, hogy hívőinek táborát úgy tartsa egyben:

„az emberek nem kérnek a bevándorláspárti erőkből”…

És bizony épp eleget tettek – és tesznek még mostanában is – a demokratikus ellenzék pártjai azért, hogy összefogásuk éppen felcsillanó reményét hamar szertefoszlassák. Csokonai óta tudjuk: a reménység vak és csalfa. És ebben a csalódásban eddig még nem csalódtunk… Pedig már ideje lenne!

*

Volna itt még egyéb tanulság is: őszintén és illúziók nélkül

Ugyanis a solymári 6. választókörzet 1024 választásra jogosult polgárából 404 ment el szavazni, közülük nyolcan érvénytelen voksot adtak le.

Az összes választó: ott már a kisebbség. Mert a többséget nem érdekli, vagy egyenesen elriasztja a közügyekben való részvételtől (a politizálástól és a választástól is), ami Orbanisztánban történik. Inkább otthon maradnak, mondván:

„ahogy lesz, úgy lesz”.

Ha pedig muszáj lesz, s akad miből, meg hová menniük, talán pakolnak és elmennek…

Aki tényleg nyerni akar, annak ezt a megkeseredett szájízű, csalódott, bizalmatlan többséget kell elérnie, személyesen meggyőznie, maga mellé állítania, kiszolgálnia.

A nemválasztókat.

(végépé)