Connect with us

Ez a nap

Csodafegyvert vet be a baloldal a Fidesz ellen

Privát népszavazásom kétes eredménnyel
Megosztás

A solymári hatos választókerületben megvalósult az, amiről a nagypolitikában csak álmodnak a pártok, egyetlen esélyes indul a Fidesz ellen.



Alapvetően keveseket mozgatna egy önkormányzati időközi, talán az érintetteket sem, de Solymáron a december 10-i választás próba, ugyanis a független Kárpáti Zsuzsanna mögé beállt az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és a Liberálisok is, a Jobbik pedig nem indít jelöltet.

Tehát a baloldalon helyi szinten megtörtént az összefogás, ráadásul olyan pártok is részesei, amelyek országosan elzárkóznak ettől, mint az LMP vagy a Momentum.

A választást azért kellett kiírni, mert a korábbi képviselő, Gaal Gergely beült a parlamentbe a KDNP padsoraiba. Gaal ebben a körzetben 2014-ben 215 szavazatot kapott (61,9 százalék), az MSZP-DK színeiben induló Aranyi Zoltán Zsolt 96-ot (27,6 százalék), a jobbikos Murányi Levente pedig 36-ot (10,3 százalék).

A helyiektől a hvg.hu úgy tudja, az ott legerősebb ellenzéki párt, az MSZP hozta tető alá az egyezséget, ők keresték meg először Kárpátit, majd a többi ellenzéki pártot és így jött létre az alkalmi gigakoalíció.

Nehéz esélyeket latolgatni, a nagyjából ezer választásra jogosultból jó, ha háromszáz elmegy, négyszáz, ha jó a mozgósítás, a helyiek csak annyit mondtak, szoros is lehet, tíz-tizenöt százaléknál nem lesz több a Fidesz és a függetlenként induló, de sokak által támogatott jelölt között.

Van remény, aztán az is lehet, hogy 70-30 lesz oda, azért kezdünk kiábrándulni – mondta egy helyi boltos.

Ha közös jelölt nyer, az érv lehet a nagypolitikában

Hiába tűnik úgy, hogy csekély a vasárnapi voksolás tétje, ha nyer Kárpáti, az összetákolt ellenzéki összefogás nyomán ütőkártyát markolhatnak fel a szocialisták – mivel ők bábáskodtak a leginkább helyi szinten –, amit bevihetnek a tárgyalóasztalhoz.

(forrás: hvg.hu)



Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük