Connect with us

Bulvár

Klímától az RTL-es A mi kis falunkig – Egyre többször szabadul el az egyéni ego, az önzés a közösség kárára

Megosztás

Pereskedés, az óbudai klímáktól a „Mi kis falunkig.

Megosztás

Egy óbudai hatalmas panelház összes, és ez a szám nem kevés 115, klímáját át kellett alakíttatani, mert valakit, most tessék figyelni: valakit, azaz egyetlen lakót zavart a kondenzvíz csepegése. Beperelték a „Mi kis falunk”-at is

„Intelme gyorsan nyersen ért”

A kerületi illetékes hivatal szinte azonnal eljárt, és csak az említett házban kötelezte az érintetteket, hogy nagyon rövid határidőn belül, még január hónapban legkésőbb szűntessék meg a csepegést, ami egyesek szerint nem is lehetséges, vagy ha igen, horribilis összegbe kerülhet.

A lakók a napokban újabb levelet, végzést kaptak arról, hogy 15 napon belül tanúk aláírásával ellátott magánokiratban, fényképekkel, büntetőjogi felelősségük tudatában kell igazolniuk az átalakítás befejését, különben 100 ezer forintra büntetik mindannyiukat.

-írta meg a budapestkörnyéke.hu

Erről jut eszembe

Beperelte az ország kedvenc sorozata „A Mi kis falunk” készítőit egy pilisszentléleki -itt forgatják a sorozatot-  férfi, mert a 4. évad egyik epizódjában 3, azaz három másodpercig látszik, amint átmegy a képen. Az általunk megkeresett helyben lakó szerint

„….tulajdonképpen nem is ez volt a per valódi oka, hanem, az, hogy Reményi János felperes nem szereti a sorozatot, és mit törődik ő azzal, hogy más igen és, hogy a falunak is alighanem szép bevétel nemcsak a forgatás, de a hírnévből adódó turistaforgalom is.”

Bár ez utóbbi érvvel helyben sokan nem értenek egyet, mivel szép nyári hétvégeken állítólag lépni sem lehet a faluban a sok  kíváncsiskodó turistától. Csak csendben jegyezzük meg, hogy például a hasonló lélekszámú Dobogókőről nem hallottunk ehhez hasonló panaszt, talán, mert az ottaniak tudatosan kezelik a „turista” forgalmát.

Persze a készítők is vigyázhatnának jobban, hogy ne kerüljön bele a sorozatba olyan ember aki a nem akar, de azért ez a felhajtás, ami a bíróságon azzal végződött, hogy az alkotóknak nemcsak egy hosszú levélben kell elnézést kérniük akaratlan „szereplőjüktől”, méghozzá egy olyan levélben, aminek a szövegtörzsét előre meg is fogalmazta a bíróság.

Az ítélet

Az ítélet alapján a Content Factory köteles jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni, és 300 ezer forint összegű sérelemdíjat fizetni Reményi Jánosnak, továbbá perköltségként a 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és a 154 ezer forint illetéket is viselnie kell,

-írta az Telex.

A Content Factory Kft. a Media1-gyel azt közölte, hogy jogszabálysértőnek tartja az ítéletet, ezért felülvizsgálati kérelemmel él a Kúria felé, és kéri a szerinte hibás ítélet kijavítását.

Kapcsolódó: Minden felől támadás

 

 

Szerző