Connect with us

Ez a nap

A kormány a családok mellett áll – Ezért csökken napról napra jobban a családok pénzének vásárlóértéke?

gyengült a forint
Megosztás

Az MSZP szerint a kormánynak több okból is érdeke a gyenge forint, ami ugyanakkor a magyar családoknak rossz, mert csökken a pénzük vásárlóértéke – mondta Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormány legutóbb 50-60 milliárdot nyert

A szocialista politikus kifejtette, a kabinetnek azért is jó a gyenge, jelenleg 334 forint körüli euróárfolyam, mert a költségvetésben még 311 forinttal számolt, az Európai Unió legutóbbi, 2 milliárd eurós átutalásával így 50-60 milliárd forintos nyereségre tett szert.

Kiemelte, a kormánynak emellett a gazdasági mutatók kozmetikázására is jól jön a gyenge forint. Szakács László felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök 2005-ben, még ellenzékben elfogadhatatlannak nevezte, hogy bizonyos gazdasági összefüggések kedvezőbbé tétele érdekében szándékosan lerontják a munkával megkereshető jövedelmek vásárlóerejét.

„Ma ugyanez történik, ahhoz, hogy megfelelően makrogazdasági mutatókat lehessen kozmetikázni, ezért elinflálják, igazából értéktelenítik a forintot”

– fogalmazott az MSZP politikusa.

Az állampolgár a fizetéséből egyre kevesebbet tud vásárolni

Hangsúlyozta, a magyar embereknek mindez azt jelenti, hogy ugyanabból a fizetésből egyre kevesebbet tudnak vásárolni. Példaként említette, hogy a liszt 10, a sertéshús 11, a krumpli pedig 30 százalékkal drágult.

Az MSZP ezért egyetért azzal, hogy két számjegyű minimálbéremelés legyen Magyarországon – jelentette ki Szakács László, aki szerint csak így kerülhető el, hogy jövőre Románia ne előzze meg vásárlóerőben Magyarországot.

Valóban legyőzte a Fidesz-kormány a gazdasági válságot?

A szocialista politikus kitért arra is, szerintük azzal, hogy a Fővárosi Választási Bizottság szerdán megsemmisítette a VIII. kerületi helyi választási bizottság döntését, gyakorlatilag kimondta: a helyi ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András kampány-főhadiszállásán végrehajtott razzia politikai intézkedés volt.

„Soha többet nem történhet meg, hogy a karhatalmat használják választási célokra”

– mondta.

Szakács László kérdésre válaszolva közölte, amennyiben a jegybank nem mozdul el a kamatemelés felé, akkor tovább fog gyengülni a forint. Jelezte, nem értik miért nem tért vissza a 2010-es kormányváltáskori 265 forintos szintre az euró árfolyama, ha azóta sikerült legyőzni a gazdasági válságot.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük