Blogbazár
A lány a kutyával – lektűr
Gyakran látom Pécsett, a Petőfi és Garay utca környékén. Annyi idős, mint én. 52. Nem meglepő. Egy óvodás csoportba jártunk. Leérettségizett, főiskolát végzett. Anyja szorgalmas, és tisztességes boltvezető volt a környék legnagyobb üzletében. Mindig egyedül van. Csak a lány és a kutya.
Ötven felett sem hízott el,
mellei akár egy húszévesnek, a pasik megfordulnak utána. A tizennyolc évesek is. Ilyenkor egy csendes mosolyt megereszt, de nem érdekli. Leginkább nem érdekli. Dolgozik, a legmegbízhatóbb munkaerő.
De aztán sétál a kutyával. Mindenkinek előre köszön. Két fajta ember van. Az előttről, meg az utánról. A legtöbb az utóbbi. Az utóbbinak is köszön homályos szemmel. Nem csillan semmi. Én az előttről vagyok.Talán szeret,rám még mosolyog. De csak azért…Az anyja fiatalabb korában elvitte pszichológushoz, majd pszichiáterhez,elvégeztek vele minden tesztet.Azt mondták, nem beteg a szó orvosi értelmében. Nem tudnak segíteni.
Zoli szintén az oviba járt, aztán úszó lett.
A vízilabda edzésre menet mindig nagyot köszöntünk egymásnak. Erre nincs magyarázat. Tudod emberekről, hogy ért téged. Ő ilyen volt. Egyszerű, tisztességes. Aki azt hitte magáról, hogy fiúként csúnya. Tévedett. Egy jó kötésű, csupa izom srác volt. Markáns arccal. És összejöttek a lánnyal. Csodálatos szerelem volt, éjjel nappal együtt. Zoli mosolya mindig előttem van. Azt mondja, senki vagyok, de te ismersz.Tudod, hogy mindig számíthatsz rám.Mert jó ember vagyok. Szóval örültem, hogy összejöttek, és boldogok.Sok gyereket terveztek. Két jó lelkű ember együtt egy csoda.
Aztán jött a vétlen autóbaleset, és a temetés.
A lány anyja pár év múlva mondta, kezdj új életet! -Anya,nem megy! Ekkor kezdődtek a pszichológusok, és pszichiáterek. Diagnózis:nem beteg,csak nem dolgozta fel.
Nézz új férfira! -Anya nem megy! A szomszédok szerint biztos bolond.
Eltelt harminc év azóta. Vannak novemberi, ködös esték, amikor már hamar sötétedik, és későn megyek haza az ügyvédi irodából. A lány jobb kezében a pórázzal sétál a kiskutyával. A ködben látom, hogy Zoli fogja a másik kezét, felém int a csodálatos, meleg mosolyával, majd elfordul, és mennek tovább. Azt hiszem, én is bolond vagyok…
A magyar versenyfilm nyerte Cannes-ban a kritikusok különdíját
Szerző
