Kerítésen túl
A magyar diákokra (is) lecsapott a Brexit — irány Hollandia
Tegye fel a kezét aki elhitte, hogy a Brexit nem hoz rengeteg kellemetlenséget az EU polgárik életébe, legalábbis azokéba akik hosszabb rövidebb ideig a brit oroszlán vendégszeretetét akarják élvezni. Nőnek az angol egyetemi tandíjak.

Semmi, a tudás sincs ingyen, sőt!
Azután, hogy az angolok ott hagyták az EU-t, több területen, így az oktatásban is komoly változásokra lehet számítani. Most már biztos, hogy a 2021/2022-es tanévtől, Angliában, az eddig elérhető kedvezményes felsőoktatási tandíjra és diákhitelre az Európai Unió, közük Magyarország diákjai nem lesznek jogosultak.
Itthonról egy átlagos évben több mint ezer diák jelentkezik a brit felsőoktatásba, vagyis a jövő évben a végzősöknek úgy az egy-másfél százalékát érintheti ez a mostani döntés
– árulta el a növekedés.hu-nak Dezsényi Balázs, aki az Engame Akadémiánál a UK program koordinálásával foglalkozik. A régi nagy angliai egyetemek, mint amilyen például az Oxford vagy a Cambridge akár jól is járhatnak az új helyzettel, hisz náluk így megnőhet a tandíjak nagysága.
Viszont a kisebb intézmények komoly gondba kerülhetnek már csak azért is, mert vannak olyan becslések, amelyek szerint Angliában az EU-s jelentkezők száma a 2021/2022-es tanévben több mint 50 százalékkal fog visszaesni.
Mennyi az annyi?
A legtöbb képzésnél az éves tandíj nagysága így 12 ezer és 20 ezer font, vagyis körülbelül 4,6 és 7,8 millió forint között fog mozogni. De a legtöbb végzős az Unióban valószínűleg más alternatíva után fog nézni. Itthon például sejthetően Anglia helyett inkább Hollandiába fog menni a továbbtanulók egy része, már csak azért is, mert nem csak hogy olcsók a képzések, de egy jó részük ráadásul angol nyelven folyik. Magyarországon népszerű célpontnak számít Németország, Ausztria, Dánia és az Egyesült Államok is.
Egyelőre nagy kérdés az, hogy Skócia és Wales egyetemeire is vonatkozik-e majd az új szabályozás. Ezt jelenleg még nem tudni. Egyes angliai egyetemek mindenesetre – mint Dezsényi Balázs elmondta – keresik a jogi kiskapukat, amellyel megkerülhetik a mostani szabályozást.
Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda