Ez a nap
A „majdnem balesetért” a MÁV vezetőit terheli a felelősség
Az MSZP alelnöke szerdán arra szólította fel a kormányt és a MÁV vezetőit, hogy ne a vasúttársaság dolgozóival „vitessék el a balhét” azért, mert a múlt héten két InterCity vonat közel került egy balesethez.
Bármikor bekövetkezhet egy tragédia
Komjáthi Imre egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt arról az esetről, amikor Hort-Csány állomás közelében meg kellett állítani két, egymással szembe közlekedő InterCity vonatot, mert a váltó rossz irányban állt. A politikus azt feltételezte, hogy ha vizsgálat indul az ügyben, akkor nagy valószínűséggel a dolgozók fogják „elvinni a balhét”. Az alelnök kijelentette: a vezetőknek kell kiállniuk és vállalniuk a felelősséget a MÁV-nál kialakult helyzetért.
A sajtótájékoztatón részt vett Bangóné Borbély Ildikó, aki felhívta a figyelmet a növekvő munkaerőhiányra. Hangsúlyozta, hogy már 2015-ben is mintegy 300 ember hiányzott a vasúttársaságoktól, és ez a szám már eléri az 1500-at. A dolgozók túlterheltségéről beszélő képviselő azt mondta, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia.
Várjuk ki a végét!
Komjáthi Imre kérdésre válaszolva közölte, nem tervezi, hogy ismét odaláncolja magát az esztergomi Suzuki-gyár épületéhez, de továbbra sem hagyják magára azt a dolgozót, akit eltávolítottak a cégtől miután szakszervezetet alapított.
Kérték, hogy reagáljon az Erzsébetvárosban polgármesterjelöltként induló egykori LMP-s Moldován László szavaira, aki kedden azt mondta, hogy az MSZP és a DK megpróbálja az akaratát és a polgármesterjelöltjét erőszakkal letolni a többi párt torkán. Komjáthi Imre annyit felelt, augusztus 24-éig várhatóan mindenütt lezárulnak az ellenzéki tárgyalások, és azt kérte, hogy a kérdező forduljon a sajtóosztályhoz.
Bangóné Borbély Ildikót kérdezték arról, hogy mekkora részvételre számítanak a ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelölti előválasztáson. A képviselő azt felelte, hogy nem óhajt találgatásokba bocsátkozni, amikor megszületik a végeredmény, akkor pontos számokkal fognak szolgálni.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
Balázs József
2019.08.14 19:41 at 19:41
A jelenleg érvényes vasúti előírások maradéktalan betartásával a kvázi baleset elkerülhető lett volna.