Connect with us

Kerítésen innen

A MÁV -mint jó úttörő- nem csinál mást, mint alapanyagot szolgáltat Lázár sz@rból várat-mondásához

MÁV
Megosztás

Lássuk be, a MÁV vezetői lojálisak főnökükhöz, a jelenleg közlekedési -és építésügyi miniszterként dolgozó Lázár Jánoshoz, de nekünk semmi nem jó. Ilyen egy élhetetlen bagázst! Lázár elmondta, hogy „…az én dolgom az a közlekedéssel, hogy bizonyos kupacból várat építsek….”. Akkor min vagyunk kiakadva?

A kiakadás oka lehet esetleg….

Vasárnap megesett, hogy az Ózd és Miskolc között közlekedő vonat Sajóecsegen megállt, majd az utasokkal közölték: sajnálják, de kifogyott az üzemanyag, egy óra múlva jön egy másik vonat.

„Vasárnap délután az Ózdról 12:08-kor Miskolcra elindult személyvonat motorkocsijából műszaki hiba miatt Sajóecseg állomáson kifogyott az üzemanyag, útját nem tudta folytatni”

– közölte a MÁV sajtóosztálya. Az üzemanyag nélkül maradt szerelvény elvontatására Miskolcról egy másik motorkocsi jött, így 80 perces késéssel tovább tudott menni a vonat. Ez azt jelenti, hogy

a türelmes utasoknak nem kellett átszállniuk, de egy részük nem várt, és egy távolabbi megállóban buszra szálltak.

A szokatlan eset miatt a MÁV-Start vizsgálatot rendelt el és közölték, hogy

a késésről az utasokat tájékoztatták, Miskolcon a késett vonathoz biztosították a csatlakozást a következő Budapest felé közlekedő Hernád-Zemplén IC-re.

Ezzel túlteljesítették a lázári kijelentést, mert a tőlük elvárható gondosságon túl nem széttett karral tudatták, hogy a Gyurcsány-Soros-Brüsszel-liberális tengely békaemberei tehetnek a dologról, hanem összekapták magukat és leszállították az utasukat oda, ahova…..

Mert mit is mondott a közlekedés fura ura?

Egy hét sem múlt el azóta, hogy hősünk egy parlamenti bizottsági meghallgatáson a Magyar Államvasutakról mondta el a véleményét:

„Az én dolgom az a közlekedéssel, hogy bizonyos kupacból várat építsek. A hölgyek miatt is a kötelező udvariasság okán nem mondanám, hogy szarból kell várat építenem”

– majd így folytatta:

„Ebből a rengeteg használt ócskavasból, fölújítások, szervizelések árán megpróbálunk a ’25-ös turisztikai szezonra egy új struktúrát összerakni.”

Némileg árnyalja a képet, hogy a bővebb lére eresztett beszámolóból kiderül, hogy

a kormány az elmúlt néhány évben felismerte, hogy igenis szükség van a közösségi közlekedés, azon belül is a vasút fejlesztésére, de továbbra is fontosabbak lesznek az útépítések.

Beszélt arról is, hogy egy 1700 milliárd forintos terv van a kormány előtt járműbeszerzésekkel kapcsolatban.

Pontosan tudják, hogy melyik járműveket kell lecserélni és milyeneket kell beszerezni, viszont a finanszírozás még kérdéses.

A miniszter szerint

a MÁV tudna hitelt felvenni, de nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, az állami finanszírozás indokoltabb lehet.

Új járművek beszerzése 2026 előtt szinte lehetetlen, a járműbeszerzés még nem is része a 2025-ös költségvetésnek. Lázár szerint használt járművek beszerzése, vagy használt járművek bérlése vállalható. Az új járművek beszerzésénél szerinte ki kell használni, hogy 2026-ig nem fognak új járműveket venni, és a magyar államnak végig kell gondolnia, hogy nem lehetne-e annak a sok milliárd eurónak egy részét itthon tartani, amit a kormány biztosan el fog költeni járműbeszerzésre. Szerinte -a nemzeti oltóanyaggyár mintájára? (a cikkíró)-

a kormánynak el kellene gondolkoznia a hazai vasúti járműgyártás felélesztésén.

…és mit tett értünk a kormányunk, pontosabban Lázár?

Emlékeznek még, hogy Kötcsén Orbán Viktor a vasutat is felügyelőLázár Jánost a kormány „leghatékonyabb miniszterének”:

„A leghatékonyabb miniszterünk felelős a közlekedésért, szerintem az elmúlt évtized legnagyobb szenzációját ő érte el”

Ehhez képest a miniszter 2022 óta felel a MÁV működéséért. Azóta

  • leállította az összes folyamatban lévő vasúti fejlesztést,
  • illetve a német Siemenstől sem rendelte meg azt a 115 új Vectron típusú mozdonyt, amire 2022 óta van szerződése a MÁV-Startnak, hogy pontosan miért, az a mai napig nem világos

-foglalta össze a Telex.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Csak úgy…

Lázár János a rábízott minisztérium sokrétegűsége okán több területen is tudott mostanság merész -bunkó- állításokkal előrukkolni. Két hónappal ezelőtt  mit sem törődve a felgyulladó mozdonymatuzsálemekkel, a kisikló vonatszerelvényekkel, a késés-maratonnal, amit nap, mint nap tapasztalhat az utazóközönség a vasúti vonalakon, sikerjelentést tett közzé: „végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is, (…) a magyar félé lehet a jövőben a döntő szó. Ahogy Lázár írta a Facebookon, az Ausztriával közösen tulajdonolt cégben eddig is többségi tulajdonrésze volt a magyar félnek, de míg a magyar befolyás nem nőtt az évek alatt, az osztrákokat vétójog illette meg döntési helyzetekben. Ahogy Lázár írja, ezt a felállást még a 2010 előtti szocialista kormányok hozták tető alá. A miniszter szerint az ország szempontjából ez egy olyannyira előnytelen megállapodás volt, ami „már-már hazaárulással ér fel”.

A nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben. A miniszterelnök és a kabinet megbízott, hogy rakjak rendet

– írja a miniszter, vázolva, hogy a Strabaggal megkötendő üzlet elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügyletre.

Egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy járatritkítást tervez a MÁV-HÉV, miután a HÉV-szerelvények elöregedtek, és nincs pénz arra, hogy újakat vásároljanak. A ritkítás a gödöllői, csepeli és ráckevei vonalakat érintené. A hír hallatán Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid egykori főpolgármester-jelölt is meglehetősen felháborodott, később pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter is megszólalt, aki egy indulatos posztban fejtette ki a véleményét valahogy így:

„Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban! Minden más állítás nettó hazugság.

lázár, máv,

Szerző