Kerítésen innen
A Megafon bekebelezi az Origo-t? – Nem lenne nagy változás, de mégis…..
Orbán Viktor a 2024 őszi kötcsei beszédében kitért arra, hogy elégedetlen a kormánymédia teljesítményével és, ha Ő így érez, annak az „Álmoskönyv” szerint hamar következményei vannak. Azt ugyan konkrétan nem látom be, hogy az Origo, mint a kormánymédia jelentős szereplője miként tudna az eddiginél is jobban megfelelni az elvárásoknak, de, ha igaz az értesülés, megmutatják.
Egyik zsebből a másikba….
Változások elé néz a kormány legfontosabb híroldala, az Origo
– írta a Vsquare hírlevele. Egy kormányközeli forrás szerint a tervek alapján a hírportált odaadják a közösségi médiában sikeresen működő Megafon Központnak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Olvasni se kelljen, elég egy gombnyomás…
Ugyanakkor a forrás azt is megjegyezte, hogy még nincs semmi kőbe vésve, ám egy másik forrás arról is beszélt, hogy az Origo azon munkatársainak, akik nem kívánnak együtt dolgozni a megafonosokkal, már felajánlották, hogy átigazolhatnak más szerkesztőségekhez. Az Origo eddigi hangvételéből kiindulva vélhetően az ellenérzéseket nem elvi nézeteltérések okozzák, hanem a tény, hogy
a Megafon alapvetően a rövid videós tartalmak előállítását preferálja az írott szöveg helyett.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor már a tavaly őszi kötcsei beszédében is kitért arra, hogy elégedetlen a kormánymédia teljesítményével, bár tény, hogy akkoriban még a szakpolitikai vitákat hiányolta, amiknek vélhetően nem a Megafon fog tág teret nyújtani.
Mandiner, Inforádió, Origo….?
Mindenesetre azt követően indult meg egy átrendeződés a kormányközeli médiában, akkor került be az Orbán Balázs nevével fémjelzett MCC alá a Mandiner, majd ehhez csatlakozott később az Inforádió is. A nagy átszervezési láz valahogy mindig kampányidőszakban találja meg a kormánymédiát:
legutóbb 2021-ben volt ilyen, amikor a Mediaworks vezetését cserélték le.
Akkori sajtóinformációk szerint Szabó László elnök-vezérigazgatónak, valamint a menedzsment további öt tagjának azért kellett távoznia, mert bezuhant az olvasottság, és nem sikerült megszólítani a fiatalokat – vette észre a Média1.
Csak úgy….
Arra, hogy a Megafon mennyire „jól fekszik kormányéknál példa lehet a 2024 novemberében jött személyi változás a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivői posztján, amikor Ibolya Csenge Gabriellára, az említett műhely tanítványára esett a választás. Hogy ne feledjük, Csenge harcostársait: a milliárdokat elégető Megafon-istállóba olyan kormánypárti beszélő fejek tartoznak, mint Trombitás Kristóf, Deák Dániel, Rákay Philip, Apáti Bence vagy Bohár Dániel, de a támogatottjaik között van Bayer Zsolt és természetesen a messze földön ismert Öreg Rocker is. A központ képzéseket is tart azoknak, akik hajlandóak névvel, arccal visszhangozni a Facebookon a fideszes propaganda egyszerűagyú üzeneteit.
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?