Banánköztársaság
A merénylet és annak ízléstelen felhasználása
A Robert Fico elleni merénylet megmutatta, hogy az egyes politikusok miként állnak az olykor felkínálkozó, ám ízlés- és erkölcstelen lehetőségekhez, melyek ugyan alkalmasak lennének az önpropaganda lehetőségére, de ezekkel „jobb körökben” tilos élni.
A világ és Európa jól vizsgázott
Eltekintve néhány szélsőséges politikustól, szinte valamennyi magára valamit is adó politikus, még az EP választási kampány közepette is, tartózkodott saját céljaira felhasználni a tragédiát és az együttérzés hangjai mellett csak az eset rémisztő „modell értékű” vetületéhez szóltak hozzá, ki-ki vérmérséklete szerint.
Nem úgy Orbán Viktor és köre
A magyar miniszterelnök viszont alig néhány órával a merénylet után már le is vonta, hamisan, mindazt a tanulságot az esetből, ami saját, csak a Fidesz keménymagot célzó „titkos-kampányát” segítheti, szerinte ugyanis a merénylő háború párti, baloldali aktivista volt, és ezt a hazugságot azóta sem engedi el, holott már a szlovák sajtó is név szerint említve Orbánt cáfolja ezt a fake news-t és állítják, hogy a 71 éves férfi sokkal inkább volt szélsőséges nacionalista, mint baloldali. Ámbár a politikai hovatartozásával nem sok értelme van foglalkozni, mivel az is kiderült róla, hogy politikai meggyőződését az évek során nagyon sokszor változtatta, de Orbánt és az őt támogató médiát, közösségi oldalakat, influenszereket mindez nem érdekli.
Ha már influenszerek…
Álljon itt példaként Deák Dániel, az Orbánt milliókból támogató Megafon csapat egyik jeles tagjának bejegyzése, ami hetet-havat összehord, hiszen a brüsszeli kerületi polgármester által áprilisban betiltott, majd az azonnal a betiltást felülbírált, magyar közpénzekből szervezett konferenciát és a merényletet is összehozza:
„A brüsszeli békepárti konferencia betiltása és a békepárti szlovák kormányfő, Robert Fico elleni fegyveres merénylet is jól példázza, hogy nem könnyű ma a békepártiak helyzete Európában. Magyarország is tüske a köröm alatt, Magyar Péter feltűnése és látványos felfutása is egy olyan globalista projekt, amelynek célja hazánk békepárti álláspontjának gyengítése.
Már csak rövid idő van hátra a június 9-i választásokig, de egy biztos: a valaha volt egyik legfontosabb európai parlamenti választás előtt állunk, Európa sorsa hosszú távon dől el rajta. Június 9-én ugyanis európai választás lesz, amelyen Európa sorsáról dönthetünk! A mostani legfontosabb kérdés pedig nem más, mint a háború és béke kérdése. Európa vagy változtat a mostani irányon, és szakít a háborús hergeléssel, vagy továbbmegy az eddigi úton, aminek a vége a harmadik világháború lehet.”
Dől a lé!
„Az aktuális adatok szerint ugyanis március 21. és április 19. között összesen 199 403 631 forintot költöttek a Megafon-influenszerek hirdetéseire, szám szerint 348 darabra. Azt, hogy a Megafon központ nagyüzemben nyomja most a hirdetéseket, jól jelzi, hogy ennél többet csak a 2022-es választás előtti négy hétben költöttek el a Facebookon: akkor 266 millió forint volt a választás előtti négy hét költése”
-írta meg a telex.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat