Kiemelt hírek
A NER Első-hölgye(i)
Túl egyszerű és hamis is lenne úgy kezdeni, hogy az Első-hölgy nem más mint Lévai Anikó. Igaz, Ő már az első Orbán-kormány idején is… Sárazsadány és társai. Lévai azóta sem áll le a szerzéssel, de”elsőhölgységgel” illetni hamis vád lenne. Orbánné nem a saját jogán(?) gazdagszik, csak mint férje strómanja, azaz Ő volt Mészáros Lőrinc elődje.
Az Első-hölgy definíciója
Első-hölgyek azok, aki saját karriert építenek, nem egyszerűen férjük, vagy apjuk árnyékai, hanem önálló entitások. Ezek a nők a maguk agresszív módján az utolsó cseppet is kiszívják az együttműködőkből és a társadalomból, a családjukat -szerintük- megillető előjogokból.
Két csoportra oszlanak, és ezek között, csak két személynek van átjárása, de róluk alább! Az első az intellektueleknek álcázottak csoport. Ennek élén Orbán Ráhel, a NER valódi Első-hölgye, a tanárnő, tanácsadó üzletasszony. Őt követi a még nála is régebben regnáló Schmidt Mária történész, örökösnő. A képzeletbeli „tornasor” végén Szájerné Handó Tünde, minden bírák főnöke.
Ahogy az már eddig is kiderült, Ráhel és Mária az a két nő, akik minden csoportban ott vannak, pestiesen szólva: „minden hangszeren játszanak”. Őket követi a csak(!) üzletasszony Rogán Cecília, aki minden üzleti lehetőségben megmártózik. Cili asszony farvizén -nem félreérteni- hajózik ugyan Sarka Kata, ám ő még nem igazi NER-hölgy, így vele nem is foglalkozunk.
Nem tudjuk viszont kihagyni Mészárosné Kelemen Beatrixot, az üzletasszonyt, aki egyszer oda bírt nyilatkozni, hogy:
„Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.” (Magyar Idők)
Végezetül még egy Mészáros, méghozzá Ágnes, az idősebbik lány, aki apuka több cégét is viszi.
A sor persze hosszan folytatható, de minek most olyan elcsépelt ügyekbe beszállni, mint mondjuk a már többszörösen kitárgyalt Kósa-mama bizniszei, vagy a nej, Porkoláb Gyöngyi kétes üzletei. Kis halak ők egy hatalmas mocsárban, amivé az országot változtatta a NER, és olyan cápák köröznek benne, mint a saját lábán állva is mindannyiunk lábán taposó nevezetes Első-hölgy.
„Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk saját életünket éljük.”
-írta a sokat idézett, ám azóta a közösségi oldaláról -ki tudja miért- törölt posztjában nagy öntudattal az akkor 25 éves Első-hölgy.
Mit is fűzhetnék mindehhez, talán csak annyit, amit a klasszikus, az a bizonyos DT szokott: ENNYI!
Szerző
Friss
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat