Kerítésen innen
„A noÁr ügye, hogy legyen egy ügyed!” Így most ügyetlen leszek! – kommentelték Molnár Áron bejelentését
„Egy időre elcsendesedünk, mert semmi sem előrébb való a mentális és fizikai egészségünknél,” a noÁr mozgalom felfüggeszti működését, jelentette be Molnár Áron.
„…ha szükség lesz ránk, visszatérünk…”
A színész elhatározását leginkább a fizikai és mentális egészség megőrzésének fontosságával indokolta. Ez volt az a szempont, miatt „a mozgalom egyik kapitánya” is más utat választott. Molnár szerint ezenkívül hiányoztak emberek olyan pozíciókból a mozgalmon belül, akik nélkül képtelenek tartani a saját maguk által diktált tempót.
„Egy elképesztően sikeres, a közösségépítésben, adománygyűjtésben és szervezetfejlődésben kimagaslóan jól működő mozgalom lettünk, de muszáj volt mérlegelni, átgondolni és levonni a tanulságokat a kudarcokból, sikerekből. A végső konklúzió az időszakos megállás lett”
– jelentette be a színész, aki egyúttal arról is informált, hogy
amíg nem aktívak, adományokat sem fogadnak.
Molnár arra biztatott, hogy aki eddig pénzt küldött nekik, csoportosítsa át adományait, keressen más csapatot, médiumot. Szavait azzal zárta, „ha szükség lesz rájuk”, természetesen visszatérnek.
Nem új az elhatározás
Molnár a Telexnek adott 2023. decemberi videóinterjújában is azt mondta, hogy
„a noÁrnál van egyfajta kézifék, nagyon őszintén szólva, tanácstalanság, hogy mit lehet csinálni most ebben a hangulatban és atmoszférában, ami körbelengi ezt az országot és társadalmat”,
és részben a kudarcok miatt úgy vélte, a mostani időszak
„arra való, hogy kicsit elcsendesedjünk, figyeljünk, figyeljek, mivel jár a közügyekben való részvétel, mi történik, ha mi nem vagyunk ott”.
A hozzászólásokból….
„Nagyon sajnálom. Ahogy ez a rendszer mindent tönkretesz, úgy az embereket is. Ez a nagyobb baj. Köszönjük az eddigi erőfeszítéseteket!”
„Remek emberek vagytok! Pihenjetek, gyűjtsetek erőt, mert ilyen emberekre szükség van!”
„”A noÁr ügye, hogy legyen egy ügyed!” Így most ügyetlen leszek!”
„Hat Aron ..ez jobban megrazott mint barmi mostanaban.”
„Nagyon sajnálom, de megértem. Amennyi szemetet szórtak rátok, azt csodáltam, hogy eddig birtátok! Jó pihit!”
„Nagyon sajnálom ! Ettől féltem, hogy az őszinte, gerinces, az országot jóvá tenni akaraó embereket olyan szinten erodálja ez a hitvány, aljas, arrogáns közeg, hogy mentálisan teljesen elfáradnak és/vagy feladják …. és mi nem tanultunk a „fekete ruhás nővér” esetéből sem, gyáván magukra hagyjuk őket ….”
„Bízom benne ti vagytok az utolsók akiket megtört ez a rendszer. Találkozunk hamarosan: egy szebb világban.”
A hír olvasata Megafonéknál….
Lecsaptak a hírre a Megafon-harcosok is. Bohár (véleményvezér) Dániel ezt gondolta:
…és a követők véleménye….
„Ha valamire nincs igény, akkor az igénytelen?”
„Hullanak a libsik mint a legyek.”
„Szegény ázsiai gyermekmunkások, akik neki 500 Ft-ért gyártották a 15.000-ért árusított pólóit, amit a Shein-en rendelt most akkor munka nélkül maradnak?”
„Kár érte, kiváló ügynök volt… ”
„De kár?? biztos nem jön a zöld hassu mert csalódás okoztak a gazdáknak és igy nem cseppeg csúrog tovább !” „Nehezen betölthető űrt hagy maga után.Emlékét gyors feledéssel őrizzük.”
„Mehet vissza oda, ahonnan jött! (Szerbia)”
Deák Dániel sem hagyta ki…
…és a követői….
„A mentális állapotán már nem kell aggódnia. Úgy hülye ahogy van.”
„Ezt a kamuzást,útban volt Petyának,szóltak hogy tipli, oszt mentális beteg lett”
„Olyan neki nincs! Visszakapta a Matyi szerepet a Mi kis falunkba! Ahhoz nem kellett szinészkednie.”
„Megy az elvonóra a kis cuccos gyalázat. Csak rá kell nézni a szemeire.”
„Inkább a miénket féltse és azért álljon le !!!”
Kép facebook
Szerző
Friss
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?