Bulvár
A nyugdíjas nem hülye – megszívta a csaló, hogy éppen vele kezdett
Egyre több csaló igyekszik a nyugdíjasok megkopasztására „szakosodni, gondoljunk csak az úgynevezett „unokázós” átverésekre, amikor a nagyit az unoka nevében akarják lehúzni. Az időskorúak azonban egyre felkészültebben, egyre jobban reagálnak, ahogy a legutóbb a dombóvári Józsi bácsi is.
Nyertes, fizess?
Egy 79 éves férfi tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert a napokban egy ismeretlen felhívta azzal az ürüggyel, hogy az egyik telefontársaság nyereményjátékán értékes személygépkocsit nyert. A telefonáló azt is közölte, hogy az autó átvételének az a feltétele, hogy fizessen 400.000 forintot. Józsi bácsi nem hitt a csalónak, hanem a telefonbeszélgetést követően értesítette a rendőrséget.
Az eset kapcsán a dombóvári rendőrök büntetőeljárást indítottak csalás vétség kísérletének elkövetése miatt. Munkatársaik pedig egy – vagyonvédelmi eszközökből összeállított – ajándékcsomaggal köszönték meg Józsi bácsi szemfülességét.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai arra az esetre, ha valaki hasonló hívást kap:
Sosem árt az ellenőrzés, sőt!
Ha szokatlanul jó ajánlatot kap, tegyen fel néhány egyszerű kérdést:
- Melyik szolgáltató munkatársaként keresik Önt?
- Hogy hívják az ügyintézőt, akivel éppen beszél?
Fontos, hogy tudja:
- Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!
- Nyereményjátékokon való nyerés feltétele, hogy arra regisztráljon!
- Ha ezt Ön nem tette meg korábban, akkor már gyanús kell, hogy legyen a telefonhívás.
- Egyetlen szolgáltató munkatársa sem kér telefonos egyeztetés után pénzt senkitől!
- Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
- Ha felvetődik, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön, vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
Ennek a néhány aranyszabálynak a betartása nem jelenthet gondot, ha viszont nem veszi komolyan ezeket, csúnyán pórul járhat.
A Városi Kurír is gratulál Józsi bácsinak!
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti